Zsámbék idén is várja a jazz szerelmeseit

Zene

A zsámbéki romtemplomnál először 2000-ben rendeztek jazz-koncerteket, s a nagy siker hagyományt teremtett: azóta minden nyáron a muzsikától hangos Zsámbék környéke. Idén a nyitó hangversenyen a zsámbéki Gungl József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenetanárai és az ő vendégeik játszanak, majd a Das Ungarische-Deutsche Projekt tagjai lépnek színpadra. A következő napokon hallható lesz még többek között Oláh Kálmán, Gadó Gábor, Jasna Jovićević, a Dresch Quartet és Chico Freeman, valamint Rosario Giuliani és zenekara. ?A rendezvények mottója: hazai ifjú tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítani, a magyar jazzélet nagy öregjeit nyáron sem hagyni pihenni, hazánktól távol szakadt honfitársainkat színpadra állítani, európai és amerikai sztármuzsikusokat ?összeereszteni? magyarokkal? ? nyilatkozta korábban Maloschik Róbert, a program összeállítója. A Zsámbék Jazz Open 2005 programja június 24. 19:00 A Gungl József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenetanárai és vendégeik (Zsámbék) Km.: Ferge Béla (dob, zenekarvezető), Schweigert Krisztián, Éles Gábor (gitár), (Czeloth Csetényi Gyula (fuvola), Lutz János (bőgő), Fekete István (trombita), Rácz Zoltán (ütőhangszerek) Das Ungarische-Deutsche Projekt (Budapest-Frankfurt) Km.: Jónás Rezső (zongora, zenekarvezető; Budapest), Horváth ?Plútó? József (basszusgitár; Budapest), Németh János (szopránszaxofon; Frankfurt), Torsten de Winkel (gitár; Frankfurt), Tobias Backhaus (dob; Frankfurt) július 1. 19:00 Oláh Szabolcs Quartet (Bicske) és Szolnoki Dóra Km.: Oláh Szabolcs (gitár), Mester Dániel (tenorszaxofon), Soós Márton (bőgő), Majthényi Bálint (dob), Szolnoki Dóra (ének) Gabor Gado Trio (Paris-Budapest) Km.: Gadó Gábor (gitár), Bacsó Kristóf (szaxofon), Barcza Horváth József (bőgő) július 8. 19:00 Jasna Jovićević (Budapest) Km.: Jasna Jovićević (alt- és szopránszaxofon), Csonka Gábor (hegedű), Mohácsi Gyula (brácsa), Horváth Ildikó (cselló), Szaniszló Richárd (vibrafon), Mohay András (dob) Dresch Quartet (Budapest) Km.: Dresch Mihály (szaxofon), Lukács Miklós (cimbalom), Szandai Mátyás (bőgő), Baló István (dob), Chico Freeman (tenorszaxofon; New York) július 15. 19:00 Izraeli-magyar est: Pocsai Krisztina Quartet (Budapest), Botos Brothers (Toronto), Avishai Cohen Trio (Tel Aviv-New York) Km.: Pocsai Krisztina (ének), Cseke Gábor (zongora), Barcza Horváth József (bőgő), Mohay András (dob); Botos Róbert (zongora), Botos Ferenc (dob); Avishai Cohen (bőgő, basszusgitár; Izrael), Sam Bar-sheshet (zongora; USA), Mark Giuliana (dob; USA) július 22. 19:00 Olasz-est: Pleszkán-Csóré Duó (Zürich-Budapest), Rosario Giuliani Quartet (Róma-Pescara) feat.Szabó Dániel Km.: Pleszkán Frigyes (zongora), Csóré János (dob); Rosario Giuliani (altszaxofon; Róma), Szabó Dániel (zongora; Pécs), Luca Bulgarelli (bőgő; Pescara), Marcello di Leonardo (dob; Pescara) július 29. 19:00 Swing Ladies Hungary (Budapest) + Behumi Dóra, Csepregi Hip-Bop (Budakeszi) Km.: Idrányi Ildikó (dob, zenekarvezető), Idrányi Eszter (zongora, hangszerelő), Flór Noémi (bőgő), Buxbaum Bernadett, Katona Judit, Dudellai Katalin, Csirke Zsófia (trombita), Varga Nóra, Kucsner Mónika (harsona), Surán Mónika (kürt), Újhelyi Ágnes, Csapó Adelinda (altszaxofon), Dienes Csilla, Wenzl Borbála (tenorszaxofon), Majthényi Csilla (baritonszaxofon), Behumi Dóra (ének, fuvola); Csepregi Gyula (szaxofon), Tóth Gyula (gitár), Rátonyi Róbert (zongora), Horváth ?Plútó? József (bőgő), Jánky Zsolt (dob)