Zsámbék jazzre nyit

Zene


images_dd496b4eb1fc42a1969905c8b930f566.jpg
Sárik Péter
 A zsámbéki romtemplom tövében Maloschik Róbert és a Magyar Rádió (mr3) szervezi a hagyományos Zsámbék Jazz Open koncertsorozatot júliusi péntek estéken. A szakember régi ambíciója a tehetséges fiatalok támogatása, és ez az idei műsor összeállításán is meglátszik.

Rögtön az első este (július 2.) a fehérvári szupertehetség énekesnő, Vörös Janka együttese lép fel Dresch Mihály Quartetje előtt. Vörös Janka a Lakatos Ablakos Dezső emlékére rendezett országos jazz-zenei verseny énekes győztese. Tálas Áron triója, amely szintén másodikán hallható, ugyanezen a szakközépiskolások részére meghirdetett versenyen remekelt.

Sárik Péter Triója nyitja a második estét, a Budapest Jazz Orchestra pedig rögtön két énekesnővel áll ki: Kovács Lindával és Urbán Orsolyával. Bársony Bálint szaxofonos és Juhász Attila zongorista kvintettje mutatkozik be Harcsa Veronika együttese előtt.

A 23-i estén is fiatal, de már sokfelé szereplő muzsikus, Fenyvesi Márton kap lehetőséget saját kvartettjével (Balázs Tamás - zongora, Barcza Horváth József - bőgő, Mohay András - dob), majd Balogh Roland, a montreux-i versenygyőztes gitáros együttese, a Finucci Fusion Quartet játszik, a tehetségeket ugyancsak mindig felkaroló Babos Gyula előtt. Az utolsó fesztiválnap Szőke Nikoletta hallható kvartettjével, majd az Elsa Valle-Winand Gábor házaspár énekel Csepregi Gyulával és Szakcsi szeniorral, A jazz nagykövetei mottó alatt.

XI. Zsámbék Jazz Open
Július 2., 9., 16., 23., 30. 19 óra
(Esőhelyszín: Művelődési Ház)