Zseboperák a Zeneakadémián

Zene

Batta András és Klaus Zehelein

A megállapodást négyéves tárgalássorozat előzte meg a Hochschule für Musikhoz tartozó müncheni Theaterakademie-vel, amelynek elnöke 2006-tól Klaus Zehelein elismert rendező, aki korábban tíz évig a Stuttgarti Opera intendánsa volt, melyet öt év alatt négy alkalommal választottak az Év Operaházává Németországban. A két intézmény közös produkciók létrehozását, valamint az oktatás területén megvalósuló együttműködést - például tanárcserék, növendékek közös fellépése - tűzi ki célul. A megállapodás keretében 2009-ben lesz látható Eötvös Péter A három nővér című operája a két intézmény növendékeinek közreműködésével, Kovalik Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója rendezésében (aki egyébként maga is a Theaterakademie-n végzett).

A Zeneakadémia a müncheni akadémia mellett két további neves európai intézménnyel együtt (a francia ArtZoyd és a holland V2 nemzetközi "média-laboratórium") uniós pályázatot nyújtott be kortárs zenés színházi produkciók, úgynevezett "zseboperák" létrehozására. A "zseboperák" olyan produkciók lesznek, amelyet mind a négy fél meghatározott költségvetésből, kis csapattal, kevés szereplővel készít el. A cél az, hogy az előadás díszletei, jelmezei, technikai felszerelése elférjenek egy kisebb kamionba, hogy a későbbiekben utaztathassák, és bemutathassák az előadást mind a négy együttműködő intézményben.

A projekt három szakasza során először a különféle know-how-k megosztására kerül sor a partnerek között szemináriumok, workshopok keretében, valamint új szoftverkönyvtárat fejlesztenek ki. A második szakaszban a projektben résztvevő négy intézmény mindegyike egy-egy zenés színházi előadást hoz létre meghatározott feltételek mellett, majd a harmadik szakaszban mindegyik előadás először a müncheni Theaterakademie-n lesz látható egy kapcsolódó szimpózium keretében. A megszülető előadások segítségével folyamatosan bővülő hálózat jöhet létre kutatóközpontok, alkotók és előadók között. Az előadások alkalmával megszülető tapasztalatokat, folyamatokat dokumentálják és az internet vagy további kommunikációs csatornák bevonásával teszik elérhetővé mindenki számára. Az uniós pályázat eredményének kihirdetésére 2008 júniusában kerül sor.

"Az egyre bővülő nemzetközi együttműködések jelzik a Liszt Ferenc Zeneakadémia növekvő szakmai elismertségét. Úgy gondolom, a közös munka során intézményünk tanárai és hallgatói egyedülálló tapasztalatra tehetnek szert. A Zeneakadémia számára a megújulás nemcsak az épületek rekonstrukcióját jelenti, hanem az oktatásban történő előremutató változásokat is, melyek többek között ilyen projektek segítségével valósulhatnak meg." - mondta Batta András, a Zeneakadémia rektora.