A Zuglói Filharmónia nyerte el a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet

Zene

A kitüntetést, amelyet 2001-ben alapított a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a magas művészi színvonalú és az ifjúság zenei nevelésében kiemelkedő együttesek elismeréseként, háromévente adományozza a kultúráért felelős miniszter.
    

Elsőként a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, majd a Rajkó Művészegyüttes, 2008-ban pedig a Magyar Virtuózok Kamarazenekar nyerte el a címet. Most az 1954-ben alapított, jelenleg Záborszky Kálmán vezette Zuglói Filharmónia munkáját ismerték el.     
 
A Zuglói Filharmóniát többek között Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója is Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter figyelmébe ajánlotta, és a kitüntetésre javasolta.
    
"Az egész intézmény missziót tölt be a magyar zenei életben, Ferencsik János óta a legjobb karmesterek is rendszeresen tartották a kapcsolatot az együttessel. A zenekart két alkalommal vezényeltem az elmúlt években. A zömmel fiatalokból álló együttes lendületes muzsikálása, lelkesedése példamutató. A zenekari tagok egytől-egyig igyekeznek a legmagasabb szinten helytállni, a hivatásos zenekari státusznak megfelelni. Próbán való részvételük inspiráló, a karmesteri kéréseket, utasításokat a lehető legpontosabban végrehajtják és azonosulnak művészi elképzeléseivel. A Magyarországon legrégebben működő ifjúsági együttes ma már félhivatásos státuszban működik. A zuglói zenei műhelyben tizenhárom, gyermekekből és fiatalokból álló, különféle összetételű együttes követi példáját" - fogalmazott Kocsis Zoltán a Réthelyi Miklósnak írt levélben.
    
Az együttes 57 éves fennállása óta nagyon sokat tett a magyar zenekultúráért. Fiatalok ezreit tanította komolyzenére, tette vonzóvá számukra a nagy zeneszerzők műveit. Nemcsak a művek hallgatására, hangversenyre járásra nevelt, hanem lehetővé tette az aktív muzsikálást, az előadásba való bekapcsolódást is. A Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar mögött ma már egy többlépcsős zenekari műhely áll, amelyben több száz gyermek és fiatal járja be azt az utat, amelyet az István Zenekar mutatott.
    
A Zuglói Filharmónia tevékenységét a sokszínűség jellemzi: az ifjúsági koncertek mellett programokat szervez a kisgyermekes családoknak, az iskolásoknak, a nyugdíjasoknak, és Térzene sorozatával azokat is megszólítja, akiket eddig nem lehetett becsalogatni a hangversenytermekbe.