A Zuglói Filharmóniával 4500 iskolás emlékezik a forradalomra

Zene

A hetvenperces műsor alapvető célja, hogy a mai fiatalok számára is átélhető módon megidézze 1956 szellemiségét. "Műsorunk elsősorban az 1956. október 23-án felvonuló fiatalok igazságát, gondolatainak tisztaságát, szebb és boldogabb jövő iránti vágyát szeretné megidézni. Azt a mélyről fakadó belső hitet, amely sok tízezer akkori fiatalt jellemzett. Szeretnénk bemutatni a forradalom kitörésének kiváltó okait is: az 50-es évek elnyomatását, a beszolgáltatás, a kitelepítések, a politikai perek és a megfélemlítés időszakát" ? szól a szervezők közleménye.

   
A színes műsorban megszólal 1956 jelképes zenéje, Beethoven Egmont nyitánya, valamint filmrészleteket vetítenek, korabeli dokumentumokból idéznek, és elhangzanak versek is.    
 
Közreműködik Baranyi László és Körtvélyessy Zsolt színművész, valamint a Zuglói Filharmónia ? Szent István Király Szimfonikus Zenekar Záborszky Kálmán vezényletével.
   
Az ünnepségre több mint négyszáz képzőművészeti alkotás is készült, a díjazott műveket kiállítják a Syma csarnok aulájában.