270 milliót is megadják Lennon szemüvegéért?

Zene

John Lennon a John Lennon - Imagine című műsorban

Kedvenc témáink közé tartoznak a különböző nagyságok rekvizitumait árúba bocsátó ilyen-olyan árverések, melyek közül most egy aranykeretes napszemüvegért folyó licit tartja lázban a műkedvelőket. Hamarosan az egykori Beatles-tag, John Lennon okuláréja kerül - persze csak a szó szigorúan aukciókón használt értelmében - kalapács alá, melyért egyesek állítólag képesek 750 ezer fontot (azaz több mint 270 forintot) is kifizetni.

Az online árverésen felkínált szemüveget Lennon az 1966-os japán turnén viselte, majd a koncerteket követően odaajándékozta a banda tolmácsának, Jore Dzsunisi-nak, akivel a zenésznek volt alkalma alaposan megismerkedni, mert a fellépések után a gombafejűek kénytelenek voltak mindig visszarohanni a menedéket jelentő tokiói szállodájukba. Az együttes ugyanis többek nemtetszését váltotta ki azzal, hogy többször is zenélt az eredetileg az 1964-es nyári olimpiai játékokra felhúzott, elsősorban azonban harci játékok bemutatóhelyeként szolgáló, szent helynek is tartott Budokan csarnokban. Érkeztek is a halálos fenyegetések a fanatikusoktól, mondván, hogy a nyugati zenészek miért teszik be lábukat,és ezáltal mocskolják be az igazi szentélynek tartott helyet.

Ebben a légkörben Jore igazi baráttá válhatott. Fotósuk, Bob Whitaker mellet ő volt az egyedüli, aki végigkísérte a zenekar minden lépését (Japánban). Lennon az utolsó bulit követően ajándékozta meg a tolmácsot napszemüvegével, amit ő ereklyeként őrizgetett, majd 1984-ben mégis megvált tőle. Most egy amerikai gyűjtő kínálja a kuriózumot.