A B-52's tagok sem bírták ki egymás nélkül

Zene

A '80-as évek egyik legnépszerűbb new wave bandája, B-52's már a tavalyi év végén pedzegette, hogy több mint tíz év szünet után újra meg kéne próbálni közösen. Utoljára 1992-ben a Good Stuff című albummal jelentkezett együttes gitárosa, Keith Strickland 2006-ban még arról beszélt, hogy nem gondolták, hogy ilyen sokáig nem látják egymást. Anno csak egy lélegzetvételnyi szüntet tervezetek, aztán végül mégis úgy alakult, hogy mindenkinek fontosabb lett a saját szólókarrierje. "Egy szép napon megvilágosodtam, és úgy döntöttem, újra összehívom az együttest" - nyilatkozta még tavaly decemberben a zenész.

A lelkesedésnek meg is lett az eredménye, a B-52's tagjai egyre sűrűbben találkoztak, mígnem pár napja megtörtént a hivatalos bejelentés. Fred Schneider énekes azt is elárulta, hogy az együttes alkalmazkodik a kor követelményeihez és az elektronikus műfajok felé orientálódik új nagylemezén. Bulizós és szexi muzsikát szeretnénk játszani - mondta Schneider, amelyért produceri minőségében, a korábban a New Orderrel együtt munkálkodó Steve Osbourne lesz felelős.

Az egyelőre cím nélküli korong 2008-ban jön ki, de a zenekar már nyáron útnak indul, hogy népszerűsítsék az új dalokat.

A B-52's nevű együttest 1976-ban alapította, Kate Pierson és Cindy Wilson énekesek, Fred Schneider, Ricky Wilson gitáros, és Keith Strickland dobos. Kezdetben az egész viccnek indult - tudjuk meg a Danubius Online-ról, egy kínai étteremben eltöltött részeges éjszaka után fogant meg az ötlet: zenekart kéne alakítani. Ennek akkor még egy nagy bökkenője volt: senki sem tudott zenélni. Három év gyakorlás és turnézás után 1979-ben adták ki első lemezüket, melyről a Rock Lobster című dal meghódította a New York-i underground zenei világot. A Wild Planet című nagylemezük már bejutott a top 20-as amerikai lemezeladási listába, így a sikert kihasználva újra kiadták kezdeti szerzeményeiket az 1981-es Party Mix című korongon.

Jellegzetes hangzásukat a következő két albumon alakították ki, miközben Fred Schneider szólókarrierbe kezdett. Ricky Wilson 1985-ös halála után a csapat hosszú szünetet tartott, és csak 1989-ben tért vissza a Comsic Thing című lemezzel. A legnagyobb sikereket ez a korong érte el, elsősorban az új producereknek köszönhetően, de az is sokat jelentett, hogy Strickland átváltott a gitárra. Ezen az albumon szerepel a híres Love Shack című dal is.

1990-ben Cindy Wilson visszavonult, így a csapat már csak trióként adta ki az 1992-es Good Stuff nagylemezt. 1993-ban újra nagy népszerűségre tettek szert a Flinstone-család filmzenének köszönhetően. 1998-ban Cindy visszatért a csapatba, a Time Capsule című válogatáslemez promóciós turnéjához.