A 90 éves Tabányi Mihály is fellép egy jótékonysági koncerten

Zene

A művészek tiszteletdíj nélkül lépnek fel, a jegybevételt pedig arra fordítják, hogy a főváros XII. kerületében található Zölderdő Óvoda épület- és fűtéskorszerűsítési pályázatának önrészét növeljék. Ebből a célból az óvoda május óta több koncertet és sportrendezvényt szervezett neves művészek és sportolók támogatásával.
    

A szerdai koncerten Tabányi Mihály például Bizet Gyöngyhalászok című operájából játszik részleteket, David Yengibarian saját szerzeményeit adja elő, a Budapest Ragtime Band pedig ragtime-, jazz- és dixieland örökzöldeket, zenei paródiákat játszik. A 90 éves Tabányi Mihály harmonikaművész már a negyvenes-ötvenes évek dzsesszéletének kiemelkedő alakja volt, de a mai napig aktív és időnként fellépéseket is vállal. Kodály Zoltán elismerő szavakkal méltatta, világszerte elismerték tehetségét. Játszott Svájcban, Prágában, Nyugat-Németországban és az Egyesült Államokban is. Harmonikaiskoláját több mint hat évtizede működteti, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést is megkapta.