Az ABBA-dobos halálos balesete

Zene


olabrunkertabba_K_EPA20080317053.jpg
Ola Brunker

A veterán zenészt vasárnap saját kertjében, elvágott nyaki artériával találta meg a szomszéd, ezért a rendőrök először gyilkosságra gyanakodtak. Később azonban semmiféle erőszakra utaló jelet nem találtak a házban vagy környékén, és a helyszínelők megállapították, hogy egy szerencsétlen baleset okozta a halált. Brunkert valószínűleg megcsúszott a házban, beleesett az egyik üvegajtóba, amely kitört és átvágta a torkát. Az egyedül élő zenész megpróbálta elhagyni a házat, hogy segítséget kérjen, ám csak a kertig jutott, ott a vérveszteség miatt elvesztette az eszméletét, majd meghalt. 

Ola Brunkert a hetvenes években jazzdobosból vált az egyik legkeresettebb svéd sessionzenésszé. Így lett az ABBA dobosa is, a világhírű zenekar összes megjelent lemezén közreműködik, és több turnéra is elkísérte az együttest. Brunkert évekkel ezelőtt "nyugdíjazta magát", Mallorcán vett házat magának, ahol egy helyi jazz-zenekarban zenélt.