'Abendempfindung'' - Kónya István lantestje

''...Azért a dal lantkísérettel (azt hiszem) minden másnál örvendetesebb, mert a szónak annyi bájat és erőt ad, hogy az már önmaga egy csoda.''
Castiglione : Az udvaronc c. könyvéből /1528/

Monteverdi-től Mozartig ívelő műsoruk a dal- és áriairodalom legjavából mutat be gyöngyszemeket, barokk- és klasszikus kori lantművekkel tarkítva.
MONTEVERDI, PURCELL, CARISSIMI, BACH, WEISS, BLOHM, HAYDN és MOZART művei

szólalnak meg
Szakács Ildikó - szoprán
és
Kónya István - barokklant, arciliuto közreműködésével.

A lanttal kísért szólóének tradíciója egészen a középkorig nyúlik vissza. A kottanyomtatás feltalálása után már néhány évvel /1509/ megjelenik az első lantkíséretes dalgyűjtemény.
A barokk korban az előadói gyakorlat annyiban más, hogy a kíséret már nincs megkomponálva, csupán a harmóniák folyamatos basszusát írták le a dalok alá, de már az előadóra bízták a kíséret kivitelezését.
A 17. században új vokális műfajok születtek; szólisztikus dalok, strófikus és végigkomponált áriák s a recitativo (énekbeszéd) különféle formái. Időközben megjelentek a szólókanták( cantare = énekelni) különféle formái is A cantata da camera (szoba kantáta) a 17. század közepétől a világi szólóének legfontosabb műfajává lett.

Az ún. bel canto (éneklést, szép éneklést jelent) kezdetei e korszak gazdagon díszített szólódalaiig nyúlnak vissza. Lényege a hang mozgékonyságán, kiegyenlítettségén és a hangzás szépségén alapul, megtartva a hangszín természetességét.
A komponisták e korban még fontosabbnak tartották az egyes szavak, szóképek megzenésítését, mint a mondatokét, még bátran beszélhetünk itt ''szófestés''-ről.

A lant a reneszánsz korára a kontinens egyik legkedveltebb hangszere lett. A hangszerek között a legnagyobb elismerés övezte, "Regina Omnium Instrumentorum musicorum" -nak, a ''Hangszerek Királynőjének'' nevezték.
Nemcsak szólójátékra volt alkalmas, hanem az ének kíséretére is ideális partnernek bizonyult, a kamarazene és a házi-muzsikálás fő hangszerévé vált. Népszerűsége a barokk korban sem hanyatlott.
Még 1792-ben is a királyi hangszerek között tartották számon, s a század végén találni német és osztrák udvaroknál ''udvari-lantos'' pozíciókat.

A klasszikus kori lant mérete, technikai nehézsége, hangolási problémái (24-26 bélhúr) miatt a XIX. elején lassan kiszorult a zenei életből s műkedvelők köréből.
Az utolsó lantra írott mű, érdekes módon épp egy Mozart ária lantvariációja volt.

A Salzburgi Mozarteum gyűjteményében található egy grafika Joseph Haydn-ről (1732-1809), amint egy barokk lantot tart a kezében. Haydn maga is komponált lant-quartettet.
Hogy a Mozart család tulajdonában is volt lant, egy ismeretlen festő műve bizonyítja. Az augsburgi festmény 1770-ből származik, s a gyermek Mozartot és szüleit ábrázolja. Az anya harántspinéten, Wolfgang Amadeus hegedűn és az apa, Leopold Mozart egy theorbán (basszus lanton) játszik.

A korabeli gyakorlatnak megfelelően a dalok zongorakíséretét más hangszerekre (lant, gitár) is átírták, maga Schubert is ezt tette a saját műveivel. Mozart és Haydn dalai egy része gond nélkül játszható lanton is. Christian Gottlieb Scheidler, aki utolsóként élvezhette Bécsben a ''szólista udvari lantos'' státuszt, 1815-ben, Mozart halála után egy negyedszázaddal vetette papírra az utolsó lant szólóművet, amit ismerünk (Variációk Mozart Don Giovanni-jának Pezsgő áriájára).