Ádok Zoltán énekelhet az Eurovíziós Dalversenyen

Zene


adok_zoli_1.jpg
Ádok Zoltán

A magyar versenydal kiválasztására felkért öttagú szakmai zsűri február 13-án hallgatta meg újra a pályázatra beérkezett több mint száz dalt. Bár eddig sem a Magyar Televízión múlt, hogy két előadó visszavonta a nevezését, a zsűri ezúttal nem egy indulót nevezett meg, hanem három dalt választott ki. A nyilvános bejelentés előtt az MTV már nemcsak szóban tárgyalt a pályázókkal, hanem írásban kért ismételt megerősítést arról, hogy nevezésük minden szempontból megfelel a pályázati feltételeknek, és továbbra is vállalják a megmérettetést.

 
"Mindhárom javasolt dal a maga műfajában kiváló, és alkalmas az eurovíziós szereplésre. A döntést a nyilatkozatok beérkezését követően, minden szempont mérlegelése után hozta meg a zsűri - mondta Várkonyi Attila, a szórakoztató műsorok főszerkesztője. A Dance with me vidám, dinamikus dal, és reméljük, a moszkvai olimpiai standion közönségét, illetve a tévénézők százmilliós táborát is megmozgatja majd"
 
Lengyel Zsolt, televíziós főrendező, aki szintén a zsűri tagja, Ádok Zoltánnal együtt a következő hetekben dolgozza majd ki a fellépés részleteit. "Nagyon ritka, hogy egy jó hangú énekes egyben képzett táncos is legyen. A profi mozgás és a magabiztos színpadi jelenlét viszont szükséges ahhoz, hogy látványos show keretében mutatkozhasson be Magyarország" - indokolta a zsűri döntését Lengyel Zsolt a sajtótájékoztatón. "Az Eurovíziós Dalverseny 54 évvel ezelőtt a dalok versenyeként indult, de mára Európa kedvenc tévéshow-ja lett, egy háromrészes, gigantikus rendezvénysorozat élő közvetítésével" - tette hozzá Gundel Takács Gábor, aki a korábbi évekhez hasonlóan idén is a helyszínről számol majd be a verseny alakulásáról.
 
Ádok Pécsett balett-szakon végzett, majd táncművészként és musicalszínészként járta be a világot. Ennek is köszönhető, hogy folyékonyan beszél angolul és németül, de spanyol nyelven is könnyedén boldogul. Karrierjének fontos állomása volt, amikor Svájcban a Fame, Berlinben pedig a Macskák című musicalben lépett fel, ez utóbbiban főszereplőként ötszázszor állt a színpadon. Itthon az Operettszínház és a Madách Színház is rendszeresen foglalkoztatja. Tavaly novemberben jelent meg Tánclépés című albuma, Ádok a lemez címadó dalának angol nyelvű változatával áll majd az Eurovíziós Dalverseny színpadára.
 
Az Eurovíziós Dalversenyen résztvevő 43 ország előadói a tavalyihoz hasonlóan idén is előbb két elődöntőben állnak színpadra. Magyarország előadója a január végi sorsolás alapján május 14-én, a második elődöntőben lép fel. A május 16-i döntőben a két elődöntő húsz legjobb produkciója mellett a házigazda oroszok és a "Négy Nagynak" is nevezett ország jelöltje, a brit, német, spanyol és francia versenyzők szerepelnek majd.
 
Korábban: