Ákos szuperkoncerten mutatja be A katona imáját

Zene

(MTI) - "Hét éve nem volt önálló lemezbemutató fellépésem a fővárosban, legutóbb 2004 májusában a Kisstadionban rendeztünk ilyet. A mostani Aréna-koncert is egyszeri alkalom lesz, mivel ilyen színpad-, látvány- és pirotechnikát, világítást másutt az országban nem tudunk megvalósítani" - mondta Ákos, valamint Kiss Zsolt, a produkció műszaki vezetője. A májusi koncert színpada kétszer akkora lesz, mint általában, a világítást több mint százhúsz robotlámpa biztosítja, az előadást tizennégy kamerával rögzítik majd.

 
A napokban jött ki Ákos Utazó című kiadványa is, mely egy úgynevezett DualDisc, vagyis - hasonlóan a régi vinyl lemezekhez - mindkét oldala lejátszható. Az utazó egyik oldala egy kilenc számos CD, rajta A katona imájáról lemaradt, címadó Utazóval, a tavalyi albumon szereplő A fénybe nézz öt, a Szeress így két különböző verziójával, valamint a magyar történelem elmúlt több mint ezer évét bemutatni tervezett nagyszabású projekthez, a francia közreműködéssel megvalósuló História Parkhoz Ákos által írt nagyzenekari mű témájával. A DVD-oldalon klipek szerepelnek, meg Ákos idei videónaplójának első három része, az amerikai úttal együtt.
   
"Az Aréna koncerten ezek a dalok, meg A katona imája többi felvétele áll majd a középpontban. Teljesen új műsorral állunk elő, az előző, Szindbád-turnéról mindössze két dalt hagyunk meg" - emelte ki Ákos, aki az egyik televíziós tehetségkutató versenyből ismert Janicsák Vecával egy duettet is előad majd az Arénában.