Al Jarreau válságos állapotban került kórházba

Zene


179437_nagy_al_jarreau.jpg
Al Jarreau
Az orvosok szerint a művész állapota egyelőre válságos, és intenzív osztályon kezelik állandó felügyelet mellett. A délkelet-franciaországi Gap klinikája szerint nem lehet megjósolni a művész túlélési esélyeit, de fel kell készülni a legrosszabbra is.
 
Az orvosok aggódnak, de minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a beteg állapota javuljon az elkövetkező órákban. A kórház várhatóan hamarosan újabb közleményben számol be az énekes állapotáról.
 
A többszörös Grammy-díjas világsztár csütörtök este lett rosszul, amikor fel kellett volna lépnie a Jazz gyermekei elnevezésű fesztiválon a közeli Barcelonnette-ben. 
 
Al Jarreau töretlen ívű pályafutását számtalan díj, siker és elismerés övezi. Egyedülálló módon ő az egyetlen férfi énekes, akit három kategóriában is Grammy-díjjal tüntettek ki, mint a legjobb dzsessz, pop, illetve R&B énekest. Bár a hagyományosan értelmezett dzsesszhez nem áll túl közel a stílusa, mégis - virtuozitása, fantasztikus hangi adottságai alapján - e műfaj királyának számít.