Album és lemezbemutató a Yava zenekartól

Zene


Yavazenekar_20081017_3.jpg
Yava zenekar

A Yava zenekar ugyan csak 2001-ben alakult, tagjai azonban évtizedes zenekari múltra tekinthetnek vissza: Mestyán Ádám és Németh László Fritz a világszinten is jegyzett zenekar, a Vágtázó Halottkémek (VHK) tagjaként váltak ismertté. Egész más irányból érkezett Dus Polett és Róka Szabolcs. Ők korábban népzenészként, utcaszínházasként tevékenykedtek, számos egyéb mellett. Az eltelt évek és a produkció nagyszerűsége mutatja, hogy az első hallásra összeférhetetlen gyökerű zenészek remekül tudnak együttműködni e zenekar keretein belül, hiszen a Yava lényege éppen ez a kettőség: a zene folyamatosan vibrál, lüktet a két pólus, vagyis a hardcore punk és a "révülő" népi zenék világa között.

 
A világ különböző népeinek zenei és kulturális motívumkincse, a középkori dalok és hangszerek egybeforrnak tehát a kortárs punk és hardcore muzsikával a Yava olvasztótégelyében - és ez a kreatív forrás nemcsak a produkció autentikusságát biztosítja, hanem azt is sejteti: még rengeteg kiaknázandó, felderítendő zenei kaland áll a Yava előtt. A sokszínűségnek még egy előnye van: a zenék, érzések, impressziók keveredéseként létrejövő muzsika egyáltalán nem csak a magyar közönség számára lehet érdekes - adott esetben még akkor sem, ha a szövegek éppen magyar nyelvűek. A Yava első stúdióalbuma, a Folcore októberben kerül a lemezboltok polcaira - a felvételek és az egyéb produkciós munkálatok finanszírozásához az együttes a PANKKK támogatását is igénybe vette.
 
Természetesen a lemezbemutató koncert sem maradhat majd el, amelyet a zenekar egy intenzív promóciós időszak és vidéki fellépések megkoronázásaként, december 4-én tart az A38 hajón, méghozzá a tíz éve működő Negative Art produkciós iroda aktív közreműködésével. A 12 dalt tartalmazó stúdiólemez bemutatása mellett különleges díszletek, számos meghívott vendég szereplése, játék és további akciók teszik majd igazi örömünnepé a lemezbemutató estet.
 
Korábban: