Alex Turner mellékprojekt

Zene

Alex Turner

A még nagyon fiatal együttes, a The Rascals (figyelem, nem a Good Lovin-féle Rascals!) frontembere, Miles Kane és a náluk picit idősebb Arctic Monkeys vezéregyénisége, Alex Turner világraszóló jó cimborák. Ahol tudják, segítik egymást, habár a mérleg nyelve egyelőre még a Sarkköri Majmok felé billen. Híresebbek, már két albumuk is van, egy rakat díjjal rendelkeznek, egyszóval Nagy-Britannia elsőszámú kedvenceinek számítanak. A Kane (ének-gitár), Joe Edwards (basszusgitár) és Greg Mighall (dob) alkotta The Rascals tavaly alakult, sok zenei megmondónak tetszett az Out Of Dreams című debütáló kislemezük, ezért nem hagyták abba és mindjárt itt van az első nagylemezük (a Suspicious Wit című első nóta már ki is jött a korongról). Jó sokat turnéztak, keresztül-kasul átszelték a szigetországot olyan bandák koncertjeit erősítve, mint a The Coral, The Zutons és természetesen a Majmok.

A jó barátság és az egészséges vetélkedés gyümölcse Alex Turner mellékprojektje, a The Last Shadow Puppets, mely április 21-én jelenteti meg első nagylemezét, a The Age of the Understatementet. A páros egy franciaországi stúdióban rögzítette a felvételeket, és a munkálatokhoz az a James Ford producer (a Simian Mobile Disco zenefelelőse is egyben, jelenleg a Scissor Sisters-szel kooperál) csatlakozott, aki a legutóbbi Arctic Monkeys stúdiólemezen is dolgozott, plusz nagyon oda tette magát a Klaxons első anyagán, a Myths Of The Near Future-ön. A The Age of the Understatementen szereplő szimfonikusokat (London Metropolitan Orchestra) a Final Fantasy nevű csapat vezéregyénisége, a kanadai csodagyerek, a huszonnyolc esztendős Owen Pallett hegedűművész dirigálta. (Ő volt a felelős a The Arcade Fire két korongjának vonóshangszereléséért, de a Beirut The Flying Club Cup című lemezén is ezt művelte.)

The Age of the Understatementről úgy hírlik, hogy Turner és Kane inspirációért Scott Walker és David Axelrod után nyúlt, de David Bowie korai anyagait is rongyosra hallgatták. Ezek pedig ugyebár nagyon jó jelek. A Domino Records azt írja az albumról: merész lesz és pimasz, tele intelligenciával és drámával. A számcímekből mindenesetre annyi azonnal lejön, hogy a korongot táncos partikon nem fogják sokat nyomatni.

The Age of the Understatement:

1. The Age of the Understatement
2. Standing Next to Me
3. Calm Like You
4. Separate and Ever Deadly
5. The Chamber
6. Only the Truth
7. My Mistakes Were Made for You
8. Black Plant
9. I Don't Like You Any More
10. In My Room
11. Meeting Place
12. The Time Has Come Again