Az Alvin és a Mókusok együtt zúz a Depresszióval

Zene

 
Nem mindennapi koncertkörútra készül Magyarország első számú punk-rock bandája, az Alvin és a Mókusok. A csapat október 1-től november közepéig kilenc városban közösen lép fel a Depresszióval karöltve, amely új, Vízválasztó című lemezét mutatja be. ?Első hallásra talán szokatlan ez a párosítás, de mindkét zenekarnak nagyon pozitívak a várakozásai. Azért egyesítjük az erőinket, mert közösen még színvonalasabb, még ütősebb koncerteket tudunk adni még komolyabb hang- és fénytechnikával. Mivel a két banda más stílust képvisel, a közös fellépések alkalmával mindenkire számítunk, aki szereti a rockzenét és reméljük, hogy mind két zenekar rajongótábora jól fogja érezni magát!? ? mondta Alvin, az Alvin és a Mókusok frontembere.
 
Minden helyszínen 18 órától közönségtalálkozó és dedikálás lesz, amin mindkét zenekar részt vesz. A bulit mindenhol a Nikson nevű skate-punk formáció fogja felvezetni.
 
A turné Pécsett kezdődik, majd Gyöngyös, Szolnok, Szombathely, Győr, Debrecen, Miskolc és Veszprém követi, a koncertsorozat pedig Szegeden zárul.