Az amerikaiakat is megbolondítja a Led Zeppelin?

Zene

A Led Zeppelin fergetegesre sikeredett december 10-i, londoni koncertjét követően azonnal megindultak a találgatások egy esetleges turnét illetően. Robert Plant ugyan négy nappal a fellépés után alaposan lehűtötte a kedélyeket azzal, hogy bejelentette Alison Krauss country-énekesnővel indul koncertezni, ennek ellenére továbbtartja magát a hír: a '70-es évek meghatározó bandája ott lesz az idei Glastonbury Fesztiválon.

Ráadásul nemcsak ott. A londoni Daily Mail biztos forrásból, az együttessel szoros kapcsolatban álló személytől tudni véli, hogy a Led Zeppelin egy másik rendezvényen, a Tennessee államban 2002 óta minden évben megrendezésre kerülő Bonnaroo Fesztiválon is játszik majd. A négynapos esemény másik sztárvendége állítólag a Metallica lesz.

A Led Zeppelin utoljára 1977 júliusában lépett fel az Egyesült Államokban. Akkor kétszer is zenéltek a Bill Graham koncertszervező által életre hívott Days on the Green-en. A fesztiválon adott műsoruk után kapták a hírt, hogy Robert Plant fia, Karac gyomorfertőzésben meghalt. Az amerikai turné további részét lemondták.