Amy Winehouse visszavonulót fújt

Zene

Amy Winehouse

Az idei év minden kétséget kizáróan Amy Winehouse-ról szólt. A 2007-ben számtalan díjat elnyert, de még ennél is több nominálást begyűjtő énekesnő mégsem kivételes tehetsége, zseniális énekhangja, hanem súlyos alkohol- és drogproblémái, rehabilitációs intézetből történő ki-bemászkálása, valamint férje piszkos ügye miatt került a figyelem középpontjába.

A huszonnégy éves Amy ebben az évben feltehetően nem okoz több botrányt. Kedden koncertmenedzsmentje közleményben jelentette be, hogy a sztár orvosai tanácsára lemondta összes idei koncertjét és médiaszereplését, és kizárólag pihenéssel tölti a decembert. A hivatalos indoklást a tavaly októberben második nagylemezével (Back to Black) jelentkező művésznő annyival egészítette ki, hogy férje nélkül nem élet az élet.

Az igazságszolgáltatás félrevezetésével és súlyos testi sértés okozásával vádolt Blake Fielder-Civil január 18-ára kitűzött tárgyalásáig vizsgálati fogságban marad. "Nem tudok teljes szívvel koncertezni Blake nélkül" - nyilatkozta a családja szerint a kábítószer- és alkoholproblémák mellett bulímiától és depressziótól is szenvedő Amy.

A múlt hónapban kábítószer-birtoklás miatt egy éjszakát egy norvégiai őrsön töltött énekesnő nagy-britanniai koncertkörútja novemberben kezdődött Birminghamban, ahol a rajongók kifütyülték, mert - ahogy egy jelenlévő visszaemlékszik - késéssel állt színpadra, hadarta a szavakat, össze-vissza himbálózott és hallva a felé záporozó szidalmakat, először férje visszatértével fenyegetőzött, majd ledobta a mikrofont, és idő előtt távozott. A késés a brightoni fellépésen is megismétlődött, akkor több mint egy órát várakoztatta a közönséget a Maxim.com olvasói által októberben a világ legkevésbé szexis nőinek rangsorában a második helyre sorolt Amy.

Az énekesnő koncertjeit szervező cég egyébként bejelentette, hogy az elmaradt fellépéseket nem pótolják, viszont a csalódott rajongók legalább a jegyek árát visszakapják.