Anatólia tüze Debrecenben

Zene

 
Műsorukat a néptánc, a balett, és a modern mozgásszínházi koreográfia illetve a vizuális showelemek egyesítésével alkotják látvány-színházzá.
A táncelemek között a hastánc és az élő dobos előadások is hangsúlyos szerepet kapnak, egyszerre több mint 40 hastáncosnő és 60 dobos jelenik meg a színpadon.
A társulatot öt évvel ezelőtt Mustafa Erdo#287;an alapította, tagjai közé 750 táncos közül választották ki azt a 90 fiatal tehetséget, akikkel az ország vezető táncosainak és koreográfusainak irányítása alatt azonnal meg is kezdték a munkát. Ennek eredményeképp jött létre a Fire of Anatolia című előadás, amelyet nemzetközi turnékon adnak elő 2002 óta.
 

Azóta több nagysikerű fellépésen vannak túl, ezidáig 30 különböző országban kb. 800 előadás alatt több mint 6 millió szerencsés embert kápráztattak el.

 
 
Az együttes nemrégiben egyedülálló Guiness rekordot állított fel, koreográfiájukban a műsor utolsó percében egy perc alatt 241 lépést "ugrottak", amellyel a leggyorsabb zenés tánc" kategóriában döntötték meg a korábbi csúcsot.