Andrew Bird folytatja a varázslást

Zene

Nem állítunk valótlanságot, ha azt a kijelentést tesszük: a 33 éves Andrew Bird zenéjét nagyon nehéz kategóriába sorolni. Segítségül hívva neves szaklapok zenekritikusait és lemezeit betéve a hifi-be, azt olvashatjuk, illetve hallhatjuk, hogy Bird előszeretettel merít az amerikai és európai népzenei elemekből, amit jazz-re és swingre jellemző hatásokkal spékel meg. Szólóestjein gyakran előre rögzít egy-egy sample-t, amit felhasználva (loop-ba rendezve) olyan érzése van az embernek, mintha egy egész szimfonikus zenekar játszana Bird mögött, aki mindeközben hegedűzik és énekel.

Multiinstrumentalista révén, albumain előszeretettel szólaltatja meg a hegedűt, gitárt (amin 2004 óta játszik) és xilofont, mindezt fütyüléssel vegyítve. Bowl of Fire nevű bandájának 2003-as feloszlása után, Bird szólókarrierbe kezdett, ami eddig két nagyszerű, a zene határait kitágító albumot (Weather Systems-2003, The Mysterious Production of Eggs-2005) eredményezett. 2003-ban jött ki a megejtően szép Weather Systems, rajta Galway Kinnell (a 20. századi amerikai költészet egyik legnevesebb alakjának) egyik versének sajátos interpretációjával, majd 2005-ben érkezett az epikus The Mysterious Production of Eggs.

A folytatásra már nem kell sokat várni, március 20-tól kapható az Armchair Apocrypha.