Apparat is ott lesz az Electronic Beats Festivalon

Zene


apparat.jpg
Apparat
 
Apparat, polgári nevén Sascha Ring a berlini elektronikus zenei élet egyik meghatározó alakja, részben a nevéhez fűződik a szintén a német fővárosban működő Shitkatapult kiadó. A producer előbb a techno-vonalon indult el, később a lágy ambient zenék világában kötött ki. Zenéjében a torzított glitch-et, a szintetizátoros IDM-et és a melankolikus popzenét vegyíti élő hangszerekkel. Szeptemberben megjelent Devil's Walk című legújabb lemezét zenekarával mutatja be fő fellépőként Budapesten.
   
A Buraka Som Sistema portugál trió 2006-ban alakult, zenéjében a tradicionális angolai tánczenét, a kuduro stílust építik rá techno és más elektronikus zenei alapokra. Az izlandi FM Belfast 2005-ben stúdióprojektként indult, azóta azonban igazi élő produkció lett három és nyolc között mozgó taglétszámmal. A Does It Offend You, Yeah? brit elektro-rock zenekar első lemezével, a You Have No Idea What You're Getting Yourself Into-val robbant be a köztudatba 2008-ban. Második albumukat, a szintén hosszú című Don't Say We Didn't Warn You-t tavasszal Magyarországon is bemutatták.
   

realisticcrew.jpg
Realistic Crew
 
A trip-hop egyik legszínvonalasabb hazai képviselője, a gyakran változó felállású Realistic Crew Vranik Krisztián és Kalotás Csaba köré rendeződik. Tavasszal jelent meg Blind Musician című legutóbbi lemezük, zenéjükben a mély basszusokra, lassú ritmusokra jelenleg Polgár Odett énekel és MC Zeek rappel. Az ikz C+C duó (Crimson és Chrom) egyik fele, Crimson house, new disco, deephouse, indie és funk zenékkel lép az elektronikus zenei fesztivál közönsége elé.
 
A fellépők mellett a látványt az Electronic Beats nemzetközi csapata, valamint a Moderat, Ellen Allien vagy Paul Kalkbrenner látványvilágáért felelős Pfadfinderei biztosítja a fesztiválon.