Aranyhal az Akváriumban: "álnaiv pop" a Mantra Pornótól

Zene

 
(MTI) ? Már kész volt az Aranyhal című dalunk, illetve az ezzel a címmel a honlapunkon nemrég letölthetővé tett négyszámos anyag, amikor kiderült, hogy az Erzsébet téri kulturális központ, az eddigi Gödör az új üzemeltetők akaratából Akvárium lett. Külön vicces, hogy az Aranyhal szövegében elő is fordul az akvárium szó ? mondta Zolnai Márton, a 2001 óta működő Mantra Porno dobosa.
    
A zenekarra hosszú ideje, a 2006-os Fine Light Days/Beta Message című album óta jellemző a magyar és az angol nyelvű dalok egyidejű jelenléte, kettőssége; koncertjeiken általában egymást váltogatva adják elő ezeket. "E kétnyelvűség állandó kihívás számunkra, de élvezzük. Legfőbb oka, hogy akikkel együtt dolgozunk, magyarul és angolul is tudnak szövegeket írni. A Mantra Pornóban tizenegy év alatt megfordult már vagy tizenöt ember, mostani énekesnőnk, Kassai Eszter, aki 2010 óta van velünk, az új négyszámos anyagból háromhoz írt szöveget, kettőt magyarul, egyet angolul. Az angol elsősorban a külföldi lehetőségek miatt fontos" ? fejtette ki Zolnai Márton. A Mantra Porno 2009-ben fellépett Linzben az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatán is.
    
A csapat már dolgozik egy teljes új stúdióalbumon, amely talán még az idén megjelenhet, és újabb videoklip is várható. Korábban számos animációs anyag készült dalaikhoz, például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével.
    
"Zeneileg továbbra is elektronikus alapokra építkezünk, olyan popzenére törekszünk, amely nem egyszerű vagy butuska, mégis könnyen befogadható. Nagy könnyebbség számunkra, hogy Eszter stabil tag lett, ezzel egységesebbé vált az imázs, hiszen a tavaly év elején kijött Kérek lakást című legutóbbi CD-nken három énekesnő is szerepelt" ? jegyezte meg a dobos.
    
A zenekar (Zolnain és Kassain kívül Kiss Tamás ? billentyűs hangszerek, Martinkó Tamás ? gitár és Artner Gábor ? basszusgitár) tervezi, hogy fellép az idei fesztiválszezon legfontosabb rendezvényein, addig pedig egyelőre az Akvárium (március 10.), valamint két májusi vidéki fellépés (Székesfehérvár és Szeged) biztos.