Balaton Sound: Világsztárok Zamárdiban

Zene

Fatboy Slim

A minőségi szolgáltatásokat ígérő esemény számos színpadán fellépő világsztárok közül egyelőre 13 nevet hoztak nyilvánosságra a szervezők.  Elsőként lép a hazai közönség elé Fatboy Slim, itt lesz többek között a Massive Attack, és a világ első számú DJ-je, Armin Van Buuren, valamint és David Guetta is. 

Mindazok, akik tavaly már "belekóstoltak" a Balaton Sound sajátos ízébe, tudják, milyen páratlan hangulatra számíthatnak az idei nyáron is. A kimagaslóan nívós szolgáltatásokat a szervezők idén továbbfejlesztik: igényes éttermek, koktélbárok, kulturált mellékhelyiségek és erre az alkalomra épített utak várják majd a vendégeket. Tovább bővül az egyedi kialakítású programhelyszínek sora is, a színpadokon pedig kuriózumnak számító szupersztárok köszöntik a fesztiválozókat, mindenféle műfajban, az elektronikustól a világzenén át a jazzig.  

Évek óta várja a hazai közönség, hogy végre a magyarokat is megtáncoltassa a DJ-producer-zenész-világsztár, Fatboy Slim! Igen, a Heineken Balaton Sound Nagyszínpadán azt köszönthetjük, aki pár évvel ezelőtt 250 ezer strandolónak zenélt Brightonban, azóta pedig évente csupán néhány fellépést vállal el, s csak azokon a helyeken, amelyek felkeltik az érdeklődését. Ő az a DJ, aki elsőként emelkedett a rocksztárokat megillető magasságokba, nem véletlenül? 

Szintén a Heineken Nagyszínpad "headlinere" lesz a bristoli Massive Attack, míg a koraesti órákban több világsztár is tiszteletét teszi ugyanitt.  

A közel ötezer fő befogadására alkalmas Aréna fellépői közül eddig két hatalmas név publikus. A Heineken Balaton Sound vendége lesz Armin Van Buuten, akit 2007-ben a világ legtekintélyesebb magazinjai az év DJ-jének választottak, valamint David Guetta, akit ugyancsak a világ elsőszámú kedvencei között jegyeznek.  

A vízparti helyszínek a nap 24 órájában számos programmal kedveskednek a fesztivál vendégeinek. A 2007-es, betegség miatt elmaradt fellépést az idén pótolja a Café del Mar rezidense, José Padilla, aki tavaly személyesen hívta fel a szervezőket és tett ígéretet az idei visszatérésre. 

Élő produkcióval érkezik Németországból a világhírű elektro-house duó, a Booka Shade, és a legjelentősebb fesztiválok aktuális sztárja, M.A.N.D.Y., míg a drum and bass-rajongókat többek között LTJ Bukem & MC Conrad, valamint DJ Hype és Daddy Earl táncoltatja meg a Balaton partján.  

Ellátogat hozzánk a német reggae-front legsikeresebb előadója, Gentleman, a kubai hiphop csapat, az Orishas, a svéd Koop és a Thievery Corporation holdudvarából ismertté vált Federico Aubele is.  

A következő hetekben, hónapokban még számos újdonságot ígérnek a szervezők.