Bárány Attila az év DJ-je, Palotai életműdíjat kapott

Zene

Palotai Zsolt életműdíjat kapott 
 
A szavazáson az ezerhez közelítő létszámú szervezet tagjai három kategóriában döntötték el, kit tart a szakma az előző év legjobbjainak. Az első fordulóban a Szövetség tagjai bárki jelölhettek - természetesen nem csak a szervezet tagjai közül - akinek az előző évi teljesítményét elismerésre méltónak találták. Az év felfedezettje, az év producere és az év DJ-je kategóriákban legtöbb jelölést kapott 10-10 név került a jelöltek közé, s a második fordulóban rájuk szavazhatott az egyesület minden tagja.
 
Jeszenszky Zsolt elnök megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Szövetség egyik kiemelt feladata a fiatalok, a tehetségek támogatása és beintegrálása a szakmába. "Fontos, hogy a fiatalok ne rendezetlenül, saját maguk számára is bizonytalan helyzetben lépjenek be a pályára, hanem a már aktív, sikeres DJ-k segítsék őket abban, hogy a szabályokat és a szakmai etikát betartva, a 'nagyoktól' minél több tudást kapva, ne egymásnak ártva, hanem egymást segítve váljanak a DJ-szakma szerves részévé, stílustól, műfajtól teljesen függetlenül. Mindannyiunk érdeke, hogy friss, folyamatosan megújulni képes, a változásokra fogékony, a közönség iránt felelős, minőségi szórakoztatást nyújtani képes DJ-k újabb és újabb generációi, a régiekkel karöltve teremtsék újra Magyarország partikultúráját."
 
Az év felfedezettje kategóriában Andro (Baki Gábor) meggyőző fölénnyel diadalmaskodott. Az év producere mezőnyben a tavalyihoz hasonlóan a Stereo Palma, Jay Lumen között volt igen éles küzdelem, de a megosztott 3-4 helyezettek, Belocca és a Lauer & Canard páros sem maradtak le sokkal. Végül a tavalyi győztesek, Náksi Attila és Brunner Zsolt, vagyis a Stereo Palma idén is díjat vihetett haza.
 
A DJ Szövetség elnöksége ezután életműdíjat adott át Palotai Zsoltnak. Egy különleges ajándékot is átadott a DJ Szövetség és az eseménynek helyt adó Moulin Rouge: hagyományteremtő célzattal a belépődíjak egy részét egy, a szakmát súlyos betegsége miatt feladni kényszerülő egykori kolléga megsegítésére gyűjtötték. Idén a néhány éve agyvérzést kapott Géczi Lászlónak segítettek.
 
A felfedezett kategóriában győztes Andro az év DJ-je kategóriában is elcsípte a harmadik helyet, de a döntő "harcot" két 20 éve ismert név, Sterbinszky és Bárány Attila vívták. Végül utóbbi állhatott fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, aki így sorrendben harmadszor nyerte el az év DJ-je címet.