Radics Bélának és Bencsik Samunak nyilván könnyű a föld, mert örökségük tovább él. Bill a magyar rock egyik utolsó mohikánja. Mert a magyar rock valahol velük, vele kezdődött. Bill nem akart a hetvenes évek langyos tavában lubickolni. Nem is tudott volna, hiszen mindig is az árral szemben úszott. Nem érdekelte a táncdal, a Stones és Hendrix megszállottja volt. Korai bandái (Sztár, Napsugár, Wanderers, Loyd, de fellépett a legendás Syriusszal is) után az országos sikerek a Hobo Blues Bandben érték utol a hetvenes évek végén. Pedig ott fönn nem nézték jó szemmel. Egy mozgássérült hogy kerül a színpadra? Furcsa idők voltak, na.
Azt nem állítjuk ugyan, hogy a szovjet csapatkivonást Bill intézte volna, mindenesetre a '83-as István, a királyban, olyan erővel kiáltotta világgá, hogy "Árpád szabad népe, honfoglalóknak vére, nem tűr meg idegen zabolát", hogy Gorbacsov rögtön meghirdette a peresztrojkát és glasznosztyot. Bill aztán a 80-asok közepén, lényegtelen milyen okból, de távozott a HBB-ből, és szólópályára lépett. Azóta blűz van, mindhalálig. Túl vagyunk már bűnön, börtönön, bánaton, megjártuk együtt a Kapitány bluescirkuszát, tavaly pedig megkaptuk a hatvanadik csapást. Bill most ünnepel, vele együtt pedig ott ünnepel majd Hobo, Presser, Póka, Tátrai, Solti, Babos és persze mi is.
Bill életmű koncert az Arénában
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, november 20. péntek, 20.00
