Bill Wyman Budapesten

Zene

Október 4-én, Budapesten, a Petőfi Csarnok színpadán 20 órai kezdettel Rhythm Kings nevű zenekarával lép színpadra. Bill Wyman új albuma Live címmel egyébként pont budapesti koncertjével egyidőben kerül majd a lemezboltokba.

Bill Wyman's Rhythm Kings: Anglia legjobb muzsikusaiból verbuvált szupercsapata nem akar a világ legjobb rock and roll zenekarának babérjaira törni, egyszerűen csak első osztályú zenészek játszanak első osztályú muzsikát, melyben ők is láthatóan legalább akkora örömüket lelik, mint a közönség. Az idei turné sztárvendége a hatvanas évek soul zenéjének ikonszerű figurája, Eddie Floyd. Számtalan nagy sláger fűződik a nevéhez, a legismertebb ezek közül a Knock On Wood. Mr Floyd-ot legutóbb egyébként a Blues Brothers 2000 turné során láthattuk Budapesten.

A Rhythm Kings tagjai, saját hangszereiken a legjobbak közé tartoznak, így nem csoda, hogy szinte lehetetlen olyan jó nevű előadót találni, aki ne foglalkoztatta volna valamelyiküket. A lista Eric Claptontól, a Beatles és a Pink Floyd tagjain át olyan amerikai sztárokig terjed, mint Chaka Khan, Barry White, Stevie Wonder vagy BB King.

A csapat erőssége a 4-5 kiváló énekes, közülük is kiemelkedik a varázslatos fekete díva, Beverly Skeete.

Bill Wyman - basszusgitár, ének (Rolling Stones, Willie & the Poorboys)
Albert Lee - gitár, ének (C. Farlowe, Everly Brothers, Joe Cocker, E. Clapton)
Andy Fairweather Low - gitár, ének (Eric Clapton)
Beverley Skeete - ének (Chaka Khan, Robbie Williams, Elton John, Sting, Jamiroquai)
Terry Taylor - gitár, ének (Bill Wyman, Willie & the Poorboys)
Chris Stainton - zongora, orgona (Spooky Tooth, E. Clapton)
Graham Broad - dobok (Roger Waters Band, Stevie Wonder, Tina Turner, G. Michael)
Nick Payn - szaxofon/fuvola/harmonika (P. McCartney, Al Green, Gary Moore, Kinks, BB King)
Frank Mead - szaxofon/harmonika (E. Clapton, P. McCartney, A. Korner, M. Jagger, G. Harrison)

Sztárvendég:
Eddie Floyd - Ének

A budapesti koncerten előzenekarként Ian Siegal és Ripoff Raskolnikov kettősét hallhatjuk. Ian és a Rhythm Kings kapcsolata egyébként is évekre nyúlik vissza, több alkalommal is turnéztak együtt, a legutóbbi lemezen pedig közre is működik.