Bob Dylan bemutatkozhatott Kínában

Zene

(MTI) - Bob Dylan szerda este Peking központjában, a Munkás Stadionban lépett közönség elé, pénteken Sanghajban, a jövő héten két alkalommal Hongkongban koncertezik az első jelentős - 1961. április 11-i - fellépésének 50. évfordulóját ünneplő turnén. 
    

A zenész már tavaly is megpróbált lehetőséghez jutni Kínában, a hatóságok azonban nem adtak zöld jelzést neki. Idén kedvezőbb elbírálásban részesült, azzal a feltétellel, hogy cenzorok fésülik át dalait. Ennek következtében a pekingi közönség nem hallhatta többek közt a Times They Are A-Changin, sem a Blowin' in the Wind című klasszikusokat. A fekete ruhában és panamakalapban színpadra lépő zenész viszont eljátszhatta a Hard Rain című nótát. A művész tartózkodott a politikai töltetű megnyilatkozásoktól a koncerten.
    
Noha a kínai vezetőkről úgy tartják, aggasztják őket a külföldi zenészek politikai szempontból provokatív dalai, az állami sajtó nagy terjedelemben foglalkozik Bob Dylan kínai turnéjával. 
    
Egy befolyásos magazin címlapsztorit írt a 69 éves művész zenéjéről és az amerikai polgárjogi mozgalomra és a vietnámi háború elleni megmozdulásokra gyakorolt hatásáról.