Bob Geldof az emberiség szótárát tervezi összeállítani

Zene

Bob Geldof neve hallatán valószínűleg elsőként nem a Boomtown Rats nevű punkegyüttesre asszociálnánk, pedig az 1975-től 1986-ig létezett bandának olyan slágereket köszönhetünk, mint a Rat Trap, a Like Clockwork, vagy az együttes harmadik lemezén, a The Fine Art of Surfacing címűn található I Don't Like Mondays.

Az 55 éves Geldof mégis inkább a Pink Floyd The Wall című filmjének főszereplőjeként, illetve a Live Aid koncertek alapítójaként maradt meg a kollektív emlékezetben. A szociális érzékenységéről már sokszor tanúbizonyságot tett zenész, aki hasonlóan a U2 frontemberéhez, Bonohoz, éjt napallé téve azért kilincsel gazdasági vezetőknél, politikusoknál, hogy gyógyírt hozzon a szenvedők sebeire, nemrég fellibbentette a fátylat következő projektjei előtt.

Geldof amellett, hogy Ten Alps nevű produkciós cégével saját tévécsatornáján olyan műsorokat akar legyártatni, amelyek szinte kivétel nélkül az országok közti béke előmozdítását szolgálnák, egy igen ambiciózus multimédiás projekten is töri a fejét. A szociális hálózatokkal foglalkozó netes technikák legújabb fejlesztéseit felhasználva és óriási anyaggyűjtéssel (múzeumok, egyetemek, a legkülönfélébb intézmények nyíltak meg a zenész és csapata előtt, akik természetesen rengeteg szakértővel konzultáltak) a háta mögött "az emberiség szótárát" kívánja létrehozni, mely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy nyomon kövesse és a felhasználók előtt interaktív formában feltárja a nemzetek múltját, jelenét.

"Az emberi létezés digitális katalógusát, valamint az ötletek és információk hatalmas mennyiségű tárházát hozzuk létre" - nyilatkozta Geldof, aki azt is elmondta, hogy az ötlet már azóta foglalkoztatja, mióta 20 évvel ezelőtt először az afrikai kontinensre tette a lábát. Egy nigériai törzsi vezető akkor azt mondta neki, hogy kevesebb, mint két év alatt több mint 300 helyi nyelvjárás tűnt el a fekete kontinensről. Ekkor pattant ki a szikra az agyából: 'miért ne gyűjthetnék össze az összes információt, amely az emberiséggel foglalkozik'.

A multimédiás projektet egy tévésorozat is kísérné a BBC jóvoltából, melytől azt remélik a producerek, hogy legalább annyira sikeres lesz, mint a David Attenborough narrációjával kísért Kék bolygó (Blue Planet) és Planet Earth.