Bon Jovi Iránért énekel

Zene

 

A Bon Jovi tagjai és az iráni származású Andy Madadian a napokban egy Los Angeles-i stúdióban rögzítették Ben E. King Stand By Me című szerzeményét, ezzel üzenvén a közelmúlt politikai eseményei után lázongó iráni népnek a szolidaritás fontosságáról. A tervek szerint Madadian egyedül vette volna fel a dalt, de mikor Don Was producerrel megérkezett a stúdióba, belebotlott a Bon Jovi tagjaiba, akik éppen ebédeltek, és megkérdezték, miféle produkció van készülőben.

"Megkérdezték, mit csinálunk ott, elmondtuk nekik, aztán Jon azt válaszolta: 'Nézd, ember, ha most azonnal felveszitek, mi is csatlakozunk'. És valóban így lett. Négy óra alatt elkészültünk a munkával, végül minden a helyére került. A dalt nem fogjuk árusítani, nem akarjuk az eladási listákon viszontlátni, és CD-re sem vesszük fel. Azért készült, hogy az irániak letöltsék és megosszák, és eljusson hozzájuk az üzenet: tartsanak ki, velük vagyunk, az egész világ figyel rájuk" - nyilatkozta a producer.

Jon Bon Jovi és Madadian duettje félig angolul, félig perzsa nyelven hangzik el, a hangszeres részeket a Bon Jovi zenészei és Don Was játszották fel.