Bono Afrikáért kampányol a nagyhatalmaknál

Zene

Bono

A jótékonységi munkájukért már többször is elismert két zenész ismét lándzsát tört az éhező afrikaiak megsegítése mellett, és felszólította a bolygó nagyhatalmait tömörítő G8 tagországai, hogy segítsenek a rászorulókon, ahogyan ezt korábban megígérték. Bonóék egy jelentést hoztak nyilvánosságra, amelyből tisztán kiderül, hogy a világ legbefolyásosabb államai csupán egy csekély részét teljesítették azon egyezménynek, amelynek értelmében 2005 és 2010 között meghatározott összeggel támogatják az afrikai rászorulókat.  

A jelentést egy segélyszervezet készítette, amely a nyomor, az éhezés és az AIDS elleni küzdelemben segít az afrikaiaknak. A szervezet igazgatótanácsának egyébként Bono is tagja. A jelentésben arról is említést tesznek, hogy a korábbi években kapott segélyeket milyen sikeresen tudták felhasználni a különböző afrikai országok. 

"Ez a hosszú, pontos, hideg és brutális jelentés egyebek között arra jó, hogy megtudjuk a fájdalmas igazságot, azt, hogy a történelmi 2010-es évhez közeledve a G8-as országok mindössze 14 százalékát teljesítették az ígéreteknek. Ez egyszerűen tragikus" - nyilatkozta Geldolf.