Bottal jár a Satöbbi együttes

Zene


satobbi_zenekar.jpg
 Satöbbi
 
(MTI) - "A retropuccini számsor segítségével, a havas tájakat az ősi vegyészettel ötvöző alpinisták misztikus egyenleteit felhasználva megdöbbenhetünk: 75 éves a Satöbbi-legenda! Még meg sem születtek a tagok, de hírnevük máris tovaszáguldott gokart-szárnyú delfinek hátán!" - olvasható a csapat születésnapi ajánlójában.
   
Ha egy zenekar három évvel ezelőtt volt 25 éves, akkor most nyilván csak 28, de a számolás soha nem tartozott a Satöbbi zenekar erősségei közé. A pályafutása jelentős részét - gyakorlatilag csaknem negyedszázadot - hobbizenekarként megélő csapat ez idő alatt mindössze két hanghordozót - egy kazettát és egy cd-t - adott ki, de nem is ez a fontos, hanem a lelkesedés.
   
Az mindenesetre történelem, hogy a Depeche Mode első magyarországi koncertjén, 1985-ben a fővárosi Volán pályán a Satöbbi volt az előzenekar. A reggae, tangó, csacsacsa, boogie, beat és punk zenei alapokra épülő számokat az abszurd humor műfajából táplálkozó, néhol szürreális, ironikus vagy éppen lírai dalszövegek teszik különlegessé. A zenei betétek mellett a fellépések elmaradhatatlan része a zenekari tagok és a közönség közötti kölcsönös élcelődés, a közösen szavalt versek és mondókák.
 
Egyetlen stúdiólemezük, A világ legszebb dalai remek esszenciája annak, amit Satöbbi-életérzésnek nevezhetünk. A jelenlegi felállás: Pethő Zsolt (ének, billentyű), Seres Péter (gitár), Giret Fruzsina (vokál), Max (dob), Németh Márton (billentyű), Szabó Márton (basszusgitár).
   
A Satöbbi frontembere a l'Art pour l'Art groteszk humorcsapatból ismert Pethő Zsolt. Ez nem volt mindig így, hiszen a nyolcvanas évek első felében még Kentaur (Erkel László) vitte a prímet, ő azonban idővel a festészet, illetve a díszlet- és jelmeztervezés felé fordult. A csütörtöki születésnapi koncerten ő is fellép, akárcsak a régi tagok közül a szaxofonos Gyenes Béla, a billentyűs Pethő Attila és a basszusgitáros Vörös Gábor. A mostani fellépésen vendégként színpadon lesz még a Pa-Dö-Dő (azaz Falusi Mariann és Lang Györgyi), Lendvai Péter és Giret Gábor (mindkettő basszusgitár) és Nyeső Mari (ének).
   
A Satöbbitől a szintén vicces belga Humble Grumble veszi át a stafétát csütörtökön a Gödörben; a csapat hazájában hasonló show-műsorokkal látja el közönségét, immár több mint tíz éve.