A Brains is ott lesz a hangfoglaláson

Zene

Brains

A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) és a Magyar Zenei Exportiroda (MXH) által szervezett hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás illetve zenei szemle október 5-től három napon át dübörög a SYMA Sport- és Rendezvényközpont A és C csarnokában, illetve négy fővárosi klubban (Almássy, Gödör, West Balkán, Kultea).

A rendezvény során fellépnek a Dunakanyar rasztabanditái is. A Brains együttes 1994 nyarán Szentendrén egy fiatal baráti társaságból alakult. Többszöri tagcserék után állt fel a jelenlegi öt fős formáció. Zenéjükben több stílus jelen van, a drum 'n' bass-től a hip-hopon, dancehall, ragga és rockon át a folkos elemekig, ami valószínűleg abból is adódhat, hogy a banda tagjai különböző zenei irányzatokat kedvelnek. 2006 szeptemberében jelent meg sorrendben harmadik nagylemezük Humanual címmel. Az albumon olyan vendégelőadók közreműködtek, mint SKC, Psure, Kemon, Busa. Az anyag kiváltképp színesre sikeredett, köszönhető a producernek, Deutsch Gábornak, aki a Brains mellett már több neves külföldi és hazai előadó munkáján hagyta ott kézjegyét.

A Hangfoglaláson a Brains mellett olyan ingyenes koncertet is meghallgathatunk, mint a cseh Khoiba, a Vad Fruttik, a Watch My Dying vagy a Kerekes Band fellépése.

Részletes program
október 5. (péntek)
20:00 Kolin - Almássy Téri Szabadidőközpont
Peet - Gödör Klub
Monophonic - West Balkán
21:00 Katka Sarkozi 'n' Band - Almássy Téri Szabadidőközpont
Khoiba (CZ) - Gödör Klub
Etno Rom - Kultea
Beat Dis - West Balkán
22:00 Yellow Spots - Almássy Téri Szabadidőközpont
Ch.I.P. - Gödör Klub
Chalaban - Kultea
Vertigo Quintet - Kultea
Moveknowledgement - West Balkán
23:00 Orange the Juice - Almássy Téri Szabadidőközpont
Vad Fruttik - Gödör Klub
Bilk - West Balkán

október 6. (szombat)
20:00 Watch My Dying - Almássy Téri Szabadidőközpont
Sammy Sosa Band - Gödör Klub
Horia Dumitrache - Kultea
B-Terv (SRB) - West Balkán
21:00 Oblivion - Almássy Téri Szabadidőközpont
The Trousers - Gödör Klub
Four Fathers - Kultea
Karaván Familia - West Balkán
22:00 Wendigo - Almássy Téri Szabadidőközpont
Oszibarack - Gödör Klub
The Unbending Trees - Kultea
Kerekes Band - West Balkán
23:00 Sun Workshop - Almássy Téri Szabadidőközpont
Brains - Gödör Klub
Terne Cháve - West Balkán