Britney Spears kész a visszatérésre

Zene

Az utóbbi hónapokban jól hazavágta korábban aránylag jól felépített imázsát Britney Spears. Olvashattunk botrányos válásáról, bekukkanthattunk a szoknyája alá, ráadásul jó sokszor, képzeletbeli tockost adhattunk kopaszra nyírt fejére, feltehettük magunknak a kérdést, hogy akkor most rehabilitációs intézetben van-e az egykori pop ikon, vagy megint kiszökött, majd végre május elején elkísérhettük egy fellépésre, a San Diegó-i House of Blues-ba, ahol öt dal erejéig újból a régi Britney kisasszonyt láthattuk (még akkor is, ha nem tündökölt annyira, mint fénykorában).

Az elmúlt hetekben ellenben csak olyan hírek érkeztek, melyek bizakodásra adnak okot. Úgy néz ki, hogy a 25 éves sztár visszatalál önmagához és ismét popzenei karrierjét szeretné előtérbe helyezni, ami ugyan kissé nehézkesen indul újra, de legalább a rajongók még megvannak. Rájuk pedig mindig lehet támaszkodni, véleményüket bármikor ki lehet kérni. Britney is ezt teszi, a Sean Garrett és Jonathan Rottem produceri felügyelete mellett készülő új nagylemez címére az énekesnő hivatalos honlapján keresztül lehet szavazni egy egyszerű klikkeléssel.

Egyes hírek szerint valamikor ősszel, mások alapján jövő év elején megjelenő album Get Back című dalához már a klip is leforgott ? legalábbis a művésznő egyik táncosa nemrég ezt állította blogjában, a The Sun pedig ezt alátámasztandó már képet is közölt, amin jól látható, hogy az egykor diáklányt és stewardesst alakító énekesnő újból vadabb formáját hozza. Spears új klipjében mélyen dekoltált, alul pedig igencsak rövid fekete ruhában és magas szárú bőrcsizmában látható, vagyis leginkább egy prostituáltéra emlékeztet az öltözéke - írja a The Sun.