Bruce Springsteen nem hajlandó részt venni az amerikai szerzői jogvédő egyesület perében. Az ASCAP az énekes megkérdezése nélkül indított pert egy manhattani bár ellen, mert a lokálban fellépő egyik zenekar úgy játszott Springsteen-dalokat koncertjén, hogy nem fizetett ezek után jogdíjat. A zenészt azonban ez a legkevésbé sem érdekli, és cáfolja, hogy köze lenne a perhez, amelyben pedig hivatalosan őt nevezték meg felperesként.
"Az ASCAP a saját felelősségére nevezte meg Bruce Springsteent felperesként. Bruce Springsteennek nincs tudomása a perről, senki sem kérdezte meg, hogy kíván-e felperesként részt venni benne, és ha megkérdeznék, akkor sem mondana igent. Bruce Springsteen jogi képviselői kezdeményezték a kereset visszavonását" - olvasható a zenész hivatalos weboldalára is kitett közleményben.