Budapest Blues Legends Feszitvál a PeCsában

Zene


175169_nagy_alvin_lee.jpg
Alvin Lee

A hivatalos közlemény szerint a minifeszt célja: "olyan világsztárok bemutatása, akik a zene univerzumának legjobbjaiként évtizedek óta minőséggel közvetítik a muzsikát".

Ez minden kétséget kizáróan sikerülni is fog. Főként mert Alvin Lee neve garancia. Bandája, a Ten Years After a műfaj mirtuszkoszorús császára. Ez a pali pedig már ott tekert Woodstockban is, ugyanakkor összegitározott vagy kismillió korongot, melyek kivétel nélkül a blues(rock) eljövetelét hirdetik.

Lee előtt itt zenél majd a "fekete boszorkány", az Etta James-szel egy lapon emlegetett Karen Carroll, és zenekara, a Mississippi Grave Diggers. A csapat egyébként szinte hazajár hozzánk. Tiszteletüket tették már a Müpában, sőt még a Szigeten is. Az ezredforduló évében, az újpesti bőrgyár területén alakult Bőrgyári Capriccio kedvencei között ugyanúgy ott találjuk John Mayallt, mint a Ten Years Aftert, a Led Zeppelint, Hendrixet, vagy épp Claptont. Első saját darabokat felvonultató korongjuk (Túlsó oldalon) idén jött ki.

Budapest Blues Legends Feszitvál a PeCsában
Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. szeptember 25. 20 óra