Budapesten játszik az a-ha

Zene

 

Az a-ha a látványvilágot is a mai korhoz alakította, és "varázslatos színpadképpel, 16 méteres videófallal" készül turnéja fellépéseire. A koncertkörút csütörtökön New Yorkban kezdődött meg, később Európába teszi át székhelyét az együttes, Németországon és Ausztrián keresztül érkezik meg Budapestre, ahol fennállása első magyarországi koncertjét adja. 

A norvég trió idén ünnepli első lemeze kiadásának 25. jubileumát, és a tagok úgy döntöttek, ennyi elég is volt a közös zenélésből, mostani  koncertkörútjuk egyben búcsúturné is lesz. A zenekar utolsó fellépésére 2010. december 4-én kerül sor Oslóban.

Az együttest 1982-ben alakította a gitáros Pal Waaktar-Savoy, a billentyűsökön játszó Magne Furuholmen és az énekes Morten Harket. Első nagy slágerük a Take On Me volt a nyolcvanas évek közepén, amely a slágerlisták csúcsára repítette a poptriót nemcsak Európában, hanem Amerikában is.

Bemutatkozó lemezük, az 1985-ben megjelent Hunting High and Low  több nagy slágert is tartalmazott, mint például a The Sun Always Shines on T.V., a Train of Thought vagy a melankolikus címadó dal, amelyet a Coldplay is feldolgozott. A lemezből több mint 11 milliót adtak el világszerte.

A zenekar ezt követően 2005-ig két-három évente jelentette meg újabb albumait számos nagy slágerrel, mint például a Cry Wolf, a Manhattan Skyline, a Stay on These Roads, a Touchy, a Dark is The Night for All vagy az Angel in The Snow. A zenekar népszerűsége csúcsán, 1987-ben a Timothy Dalton főszereplésével készült James Bond-film, a 007 - Halálos rémületben címzenéjét (The Living Daylights) is jegyezte.

A trió tagjai 1994-től szóló pályafutásukkal foglalkoztak. Az együttes négy évvel későbbi visszatéréséhez az vezetett, hogy meghívták őket az 1998-as Nobel-békedíj átadására, Pal Waaktar erre az alkalomra írta a Summer Moved On című dalt. Hét évnyi szünet után 2000-ben jelent meg újabb stúdiólemezük, a Minor Earth Major Sky. Azóta négy albumot adtak ki, legutóbb tavaly a Foot Of The Mountaint.