(MTI) - A cseh worldmusic jeles képviselőjének számító együttes fúvós és ritmikus elemekkel telített zenéje senkit sem hagy közömbösen, hiszen egyaránt táncra csábit fiatalokat és időseket.
A brünni Cankisou-együttes 1999-ben jött létre, s azóta előkelő helyet vívott ki magának a cseh zenei világban. A zenészek, akik addig különböző zenekarokban bigbeatet játszottak, az etnozenét és a világzenét választották, s mindezt eléggé sajátosan tették.
A zenészek érdeklődését ugyanis a csanki nép keltette fel, amely az ősi legendák szerint a mai Törökország és Szíria között fekvő hegyi sivatagos vidéken élt. Megpróbálták újraalkotni a csankok nyelvét, amely nyomaiban néhány afrikai arab törzs nyelvében maradt fenn, valamint zenéjét.
Saját rockzenei tapasztalataik alapján és több nemzet - arab, az afrikai és balkáni népek - zenéjéből építkezve alakították ki saját egyedi stílusukat, az etnobigbeatet, amelyhez a világ legkülönbözőbb részeiből gyűjtötték össze hangszereiket.
(Panoráma)