Carl Barat: októberben jön az első szólólemez

Zene


carlbarat.jpg
Carl Barat

Eldőlt, hogy október 4. lesz Carl Barat debütáló szólólemezének hivatalos megjelenési dátuma. Barat a munkálatokról elmondta: eddig négy lemez elkészítésében közreműködött, de egyik alkalommal sem valósíthatta meg száz százalékig saját ötleteit, mert alkalmazkodni kellett a zenekari tagok kívánságaihoz is. Most első alkalommal tökéletesen megvalósíthatta elképzeléseit, és ennek megfelelően az elkészült anyag jelentősen különbözik a Libertines és a Dirty Pretty Things albumaitól, a dallamossága azonban korábbi munkáit idézi. 

"Az album elkészítése során új emberekkel dolgozott, és új ötleteket próbált ki. Az eredmény nagyon őszinte, és melegséggel teli, a barátságról szóló vidám mesékkel, illetve az elveszett szerelmről szóló lamentálósabb dalokkal" - áll a megjelenésről szóló sajtóanyagban. 

A lemezt a Run With The Boys című single vezeti fel. A szeptember 30-án megjelenő kislemezzel egy napon megjelenik a zenész Threepenny Memoir című első könyve is. A kötetben Barat eddig élete legérdekesebb történeteit írta meg, őszintén ír London iránt szeretetéről, hőseiről, kalandjairól, valamint a popsztárok életének pozitívuma és negatív oldalairól.