Cat Power: zenészek nélkül készül az új lemez

Zene

Cat Power az egyik interjújában beszélt arról, hogy nem elégedett saját szerepével eddigi lemezein, mert úgy érzi, többet kellett volna tennie annál, mint hogy "csak a mikrofont tartja". Az énekesnő ezért most kijelentette: nem akar ismét csalódást okozni saját magának, ezért kézbe veszi a dolgokat, pontosabban a hangszereket, amelyek közül az összeset maga szeretné feljátszani a következő albumára.

"Új lemezen dolgozom, és ezúttal megpróbálom az összes hangszert egymagam feljátszani. Inspirációt ad, hogy el akarom érni a céljaimat, ezúttal az motivál, hogy korábban csalódást okoztam magamnak, mert egyetlen hangszert sem játszottam fel, csupán a mikrofont tartottam a felvételek idején. Bizonyítani akarok magamnak, szükségem van arra, hogy hangszereken is játsszak" - mondta az énekesnő, aki legutóbbi sorlemezével 2008-ban jelentkezett, következő albumának megjelenési időpontja egyelőre nem ismert.

(NME)