Ceux Qui Marchent Debout és Anselmo Crew a Trafóban

Zene

A párizsi Ceux Qui Marchent Debout brass band, azaz rezesbanda a legkülönbözőbb helyszíneken lépett már fel: színházakban, utcákon, bárokban, fesztiválokon. A zenekar hat tagja különleges, azonnal felismerhető, utánozhatatlan hangzást alakított ki - jelenti a trafo.hu. Ennek alapja a két ütős/dobos, akiknek megszólalása úgy hat, mintha egyetlen, hihetetlen technikával játszó dobost hallanánk. A basszust egy ritkán hallható fúvós hangszer, a sousaphone hozza (ez az a kürtféle, amelybe "bele kell bújni", így tudja csak megtartani használója). Erre a zenei alapra kerül rá a bendzsó, a harsona és a trombita.

Viszonyítási pontokként olyan előadókat említhetünk, mint George Clinton, Al Green, James Brown és persze New Orleans brass band hagyománya. A CQMD igazi koncert zenekar, groove alapú progresszív tánczene annak legnemesebb értelmében, de a jazz koncertek közönsége is különleges élményre számíthat.

Az Anselmo Crew 2002 óta működteti fékezett habzású turmixgépét az urbánus world music kedves rajongóinak mind itthon, mind külföldön. Ennek legutóbbi folyományaként az egyik legnevesebb világzenei lemezkiadó, a New Yorkban székelő Putumayo legújabb, 56 országban megjelenő albumán is helyet kaptak. A 9 tagú csapat a mai városi tánczenék (hip-hop, salsa, d'n'b, dancehall, stb.) dzsungelébe oltja a föld kontinenseinek autentikus zenei világát Latin-Amerikától Törökországon át Ököritófülpösig. Mostani koncertjükön néhány szám elejéig befülelést kaphatunk a szeptemberben megjelenő, második nagylemezük anyagába is.