Ciklonban megsemmisült iskoláért zenél a The Durgas

Zene

Háromnapos nemzeti gyász kezdődött Burmában kedden, tizennyolc nappal a délkelet-ázsiai országban pusztító, súlyos emberáldozatokat követelő Nargis ciklon elvonulása után. A természeti csapás következtében a legfrissebb becslések szerint több mint 133 ezer ember vesztette életét vagy tűnt el. A nemzetközi közösség - a ranguni katonai kormányzat vonakodása ellenére - azon dolgozik, hogy ruha és élelmiszerszállítmányok, valamint pénzügyi segélyek révén enyhítse a humanitárius katasztrófát.

 
Ehhez a munkához csatlakozik a jótékonysági koncertjeiről is ismert, hazánkban már többször megfordult The Durgas együttes. A Make It Happen projekt keretén belül 2003-ban Kosovska Mitrovicában koncertezett, egy évvel később a zene gyógyító erejét bangkoki kórházakban fekvő, HIV vírussal fertőzötteknek hirdető, tavaly pedig Ázsiában turnézott banda május 22-én a Trafó Bár Tangóban lép fel. A Burma című új albumát idén nyáron megjelentető, Benjii és Christopher Simmersbach, Rainer Baumgartner, Alex Czerny, Raphael Tschernuth alkotta zenekar este tíztől játszik.
 

TheDurgas_crop.jpg
The Durgas

A csütörtöki jótékonysági koncert célja, hogy a fellépésből befolyt összegből hozzájáruljanak a thaiföldi Mae Sotban található Good Morning iskola újjáépítéséhez. A burmai határ közvetlen közelében található, menekült gyermekeket oktató általános iskola is megsemmisült a május eleji pusztító erejű viharban. A etno-rock-country keverékét játszó, a Peace Has Begun projektben is érdekelt The Durgas azért is szívügyének tekinti az épület renoválását, mert 2008 januárjában koncertet adott ott.

 
2008. május 22. 22:00 Trafó Bár Tangó - The Durgas jótékonysági koncertje