CocoRosie a Gödörben

Zene


178035_nagy_cocorosie.jpg
CocoRosie

Bianca (Coco) és Sierra Casady (Rosie) szülei amolyan szabados félhippi életet éltek. A lányok az őszi-téli időszakban művész-tanár mamájukkal vándoroltak államról államra, míg tavasszal és nyáron a sámánizmus és az indiánhit felé elkötelezett, szintén oktató papájukkal vágtak át többször Amerikán. Rosie alig volt tizenöt, mikor a mama kitette a szűrét, hogy aztán a kétezres évek elején már Párizsban forgolódjon. Húgával évek óta nem beszélt, mikor is 2003-ban egyszer csak betoppant hozzá. Összeborulás. Először csupán a maguk szórakoztatására demóztak a fürdőszobában, hogy aztán a La Maison De Mon R?ve című első albumukkal révbe érjenek. A 2005-ös Noah's Ark már mint a freak-folk gyöngyszeme vonult be a popba. Atmoszférikus, björkös, kuplés, gyermeki és színpadias műveik elvarázsolták a közönséget. A CocoRosie olyan álomvilágba teleportál minket, ahol minden valóságosnak tűnik. Devendra Banhart legjobb tanítványai az aktuális koncerten a most megjelenő Grey Oceans című albumukból adnak ízelítőt.

CocoRosie a Gödörben
Budapest, Gödör Klub, 2010. július 26. hétfő, 20 óra