Csaknem négy év után ismét Hiperkarma: koncert, lemez, közös jövő

Zene


hiperkarma_berczesirobert.jpg
Bérczesi Róbert

(MTI) - "A júniusi koncert az eddigi két lemez anyagára épül, amellett két új számot is eljátszunk. Szeretném, ha az őszi hagyományos hiperkarmás halloween bulira készen lenne a harmadik album" - mondta Bérczesi Róbert. Mint az énekes-gitáros felidézte, a Hiperkarma 2007. október 31-én adta utolsó koncertjét. "Kicsit talán túlhajtottuk a Hiperkarmát, túl sokat koncerteztünk, én ráadásul egy elég sötét erdőbe keveredtem. Leginkább azért kellett akkor leállnunk, mert olyan lelki és fizikai állapotba kerültem, amely lehetetlenné tette számomra a további koncertezést, egyáltalán a kommunikálást a világgal. Ebből a helyzetből azóta sikerült kikászálódnom, vagy úgy is mondhatnám, leszoknom. Tisztább fejjel nézve a dolgokat, ismét erőt érzek magamban, hogy dalokat tudjak írni, illetve a zenekarral próbálni" - idézte fel a frontember az elmúlt időszakot. A Hiperkarma kissé pszichedelikus dalai elsősorban az elidegenedésről, a pesti éjszakáról, a baráti társaságokról, az önmagunkba vetett hit erősítéséről szólnak. Bérczesi szerint a harmadik lemez anyaga - amely a korábbiakhoz hasonlóan a 1g Recordsnál jön ki - zeneileg és szövegileg egyaránt az első két lemez (Hiperkarma - 2000, Amondó - 2003) keverékének tekinthető, lesznek rapes és énekelt, refrénes számok is.
    

A csapat sokáig az alternatív színtér egyik közönségkedvence volt, aztán jött a Dob+basszus című tévéműsor, amely széles körben is ismertté tette őket, miután a betétdalt Bérczesi írta. "Büszke vagyok erre, hiszen nem egy mosóporreklámnak adtam a zenémet, hanem egy jó kis műsornak" - mondta a frontember.
    
A korábban öttagú Hiperkarmához most csatlakozott Gálos Ádám (ex-Kistehén Tánczenekar, jelenleg Intim Torna Illegál) dobos, ami szerkezeti változást jelent a csapatban, hiszen korábban Frenk (Torma Gábor) volt a dobos, ám ő az elmúlt években gitáros-énekes szólóelőadóként lett sikeres. "Frenk valóban nem fog dobolni, előrejött mellém és ezentúl a Hiperkarmában is gitározni meg vokálozni fog. Jobban előtérbe kerül majd, mint eddig, segít például a hangszerelésben. Egyébként ő az egyik legjobb barátom" - fogalmazott Bérczesi Róbert. A további tagok is a régiek: Varga László (basszusgitár, játszik a Pál Utcai Fiúkban is), Kis Tibor (gitár) és Bacsa Gyula (billentyűs hangszerek).
    
Az ősz végére tervezett harmadik hiperkarma-lemezre (címe még nincs) még azok a számok kerülnek, amelyeket Bérczesi Róbert korábban írt, később viszont - tette hozzá - Frenk is bekapcsolódhat saját szerzeményekkel. "Megbeszéltük, hogy hosszú távra tervezünk, mindenki akarja a folytatást" - fűzte hozzá. Kitért arra, hogy a most elővett régebbi dalainak többségét azért nem fejezte be, mert azt is képtelen volt eldönteni, melyik a jó rímpár. Volt például dal, amelynek harmincegy különböző változatát készítette el.
    
Bérczesi az elmúlt években a Pluto együttesből ismert Nemes Andrással játszott együtt Biorobot néven, de csinált egy három vokálos lánnyal megerősített zenekart is Panírozott Barikák néven, és énekelt egy dalt Dj Titusz Chip-Chip Chokas című projektje CD-jén. "Ezek a dolgok készítették elő a talajt a lelkemben arra, hogy ismét legyen hiperkarma. Megpróbáltam visszakerülni saját zenei vérkeringésembe, de azért ezt meg kellett alapozni.
 
A Gödörben május 30-án mutatom be hamarosan megjelenő Emléxel? című szólólemezemet, amelyet magyar pop-rockdalokból állítottam össze, a húszas évektől a Kexen, a Beatricén, Zoránon, Bródy Jánoson, a Bizottságon, a Trabanton át a Bonanza Banzai-ig és a Kispál és a Borzig. Ezen a koncerten már a Hiperkarma többi tagja kísér majd" - fejtette ki a zenész.
    
Hogy a helyzet még áttekinthetetlenebb legyen, Bérczesi a Hiperkarma visszatérő lemeze előtt még rögzíti a Panírozott Barikák vers- és népdalfeldolgozás albumát, ha minden igaz, lesz szeptemberre egy Biorobot-hanghordozó is, és akkor még nem szóltunk Frenk szintén készülő harmadik szólóanyagáról.