Csodát tett Robbie Williams zenéje

Zene

Robbie Williams

Az amstetteni rémként elhíresült Joseph Friztl unokája kéthónapos kómából ébredt fel a minap, és orvosai szerint gyógyulásában nagy szerepe volt Robbie Williamsnek is. Az ébredése előtti három napban Robbie Williams dalait hallgattatták a lánnyal, akkor is ez szólt a fejhallgatójában, amikor Kerstin magához tért. Orvosa szerint a Kerstin annyira megszerette az angol énekes zenéjét, hogy azóta is egyfolytában ez szól a szobájában, és bár tele van csövekkel, az ágyában ülve táncol és élvezi a dalokat. A 19 éves lány, aki eddigi életét nagyapja pincéjében bezárva töltötte, most nem vágyik másra, mint hogy eljusson Robbie Williams koncertjére és élőben is hallhassa új kedvencét. 

?Felül az ágyában és a kezeivel hadonászik, táncolni próbál, egyfolytában zenét hallgat, mióta magához tért. Egyik nap úgy kellett ráparancsolnom hajnali három órakor, hogy menjen végre aludni, hiszen még nem épült fel teljesen" - nyilatkozta Kerstin kezelőorvosa.