A Charlie és a csokigyár az excentrikus csokoládégyárosról, Willy Wonkáról szól és Picur Charlieról, egy szegény családból származó kisfiúról, aki a gyár árnyékában él. Picuréknál általában felvizezett káposztaleves a vacsora, amin Charlie szüleivel és nagyszüleivel osztozkodik. Charlie elalvás előtt mindig kipillant a csokoládégyárra, mielőtt elaludna, hogy aztán a gyárról álmodjon.
15 éve soha senki nem látott egy munkást se bemenni, se kijönni a gyárból, soha senki nem látta Willy Wonkát, ennek ellenére folyamatosan irtózatos mennyiségű csokoládé hagyja el a gyárat, majd kerül rengeteg ország boltjainak polcára.
Egy szép napon Willy Wonka bejelenti, hogy kinyitja gyára kapuit az előtt az 5 szerencsés nyertes előtt, aki egy-egy aranyjegyet talált csokoládéja csomagolópapírjában. Charlie mindennél jobban vágyik erre, de tudja, hogy milyen pici az esélye, mert évente csak egyszer van pénze szüleinek csokoládéra, és azt általában születésnapjára kapja.
Naponta jönnek a hírek, hogy megint megtalálta egy gyerek az aranyjegyet, és Charlie egyre reményvesztettebbé válik. Az első a falánk Augustus, aki másra sem tud gondolni, mint hogy édességgel tömje tele a száját. A második az elkényeztetett Veruca Só, aki kiveri a hisztit, ha az apja nem veszi meg neki mindazt, ami épp eszébe jut. Őt követi Violet Nyálias, akit csak a polcán sorakozó díjak érdekelnek, végül pedig Mike Tévé, aki folyamatosan azt bizonygatja, hogy mennyivel okosabb mindenki másnál. És aztán valami csodálatos dolog történik. Charlie talál az utcán némi aprópénzt, és első útja a sarki édességboltba vezeti, ahol megveszi a Wonka-féle tejszínpompás mártott mokkát, miközben csak arra tud gondolni, hogy mennyire éhes, és milyen jól is fog esni az édesség. És ahogy nekiesik a csomagolásnak, hirtelen valami aranyszínű csillan meg. Az utolsó aranyjegy! Charlie is mehet a gyárba!
- Mintázta valakiről Wonka karakterét?
- Igazából senkire sem tudnék újjal mutogatni, hogy "ő vagy ő" lett volna. Ezzel szemben számtalan emléket őrzök azokból az időkből, amikor még kisrác voltam és naphosszat bámultam a gyerekműsorokat és azok műsorvezetőit. Határozottam emlékszem a szófordulataikra, a hanghordozásukra, ahogy a kamerába beszéltek. Akkor azt gondoltam, hogy milyen furcsák ezek az alakok, hihetetlenül bizarr az egész, nem szólt másról, csak: "Sziasztok gyerekek. Hogy vagytok?" És az ehhez hasonló műdumák. Ugyan ez volt a helyzet a vetélkedőműsorok házigazdáival is. "Atya ég! Képtelenség, hogy ezek otthon is ilyenek legyenek" - gondoltam magamban. Az excentrikus csokoládégyáros személyében lényegében ők húzódnak meg.
- Korábban említette, hogy mostanában a legnagyobb nehézséget az jelenti Ön számára filmezésben, hogy távol van a gyermekeitől.
- Pontosan így van. A legtöbb idő, amit a gyerekeim nélkül töltöttem az négy vagy öt hét volt. De így is majdnem megőrültem. Amennyire tehát lehetséges, viszem magammal őket a forgatásra.
- Mi ihlette Wonka karakterének megformálásakor?
- Szeretném azt gondolni, hogy olyan voltam mint Charlie, de ez nem igaz. Az anyám mindig azt mondja ...azt a szót használja, hogy: komisz kölyök. Nem voltam ellenszenves vagy koravén, pusztán csak kicsit furcsa, aki akkor "húzott elő valamilyen viccet a zsebéből, amikor csak akart". Csomószor az anyám idegeire mentem. Szinte sosem érdekelt, hogy mit mond.
- Az Ön által alakított Wonkat sokan Michael Jacksonnal kapcsolják össze. A film rendezőjével, Tim Burtonnal siettek kijelenteni, hogy ilyesmiről szó sincs. Mennyire zavarja mégis ez a "hasonlítgatósdi"?
- Egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol. Mindenki azt hisz, ami akar, hiszen szíve-joga megvan hozzá, még akkor is, ha óriási tévedésben van. Egyszer se jutott az eszembe, hogy amit csinálunk, abból bármilyen "Michael Jacksonos" összehasonlítások is születhetnek. Igazából még mindig nem értem. Micsoda elmebeteg dolog, hogy a smink, a gyerekek szerepeltetése és a környezet (fantáziaország) miatt vannak olyanok, akik másra asszociálnak. Ha valakivel mégis nagyon össze akarjuk hasonlítani Wonkat, akkor az Howard Hughes lenne.
- Mesélne arról valamit, hogy miért volt annyira meggyőződve arról, hogy Freddie Highmore a tökéletes Charlie?! Mit mondott Burtonnak, illetve mi győzte meg a rendezőt, hogy Freddie a tuti választás?
- Találkoztak már Freddie-vel? Hihetetlenül meggyőző jelenség. Az első dolog, ami ledöbbentett még az Én, Pán Péter forgatás alatt, azok a szemei voltak. Nemcsak azért, mert áthatóan kékek, hanem mert emellett valami éteri tisztaság is árad Freddiből, melynek hatása alól nem tudod kivonni magad. Képtelen például a hazugságra, de még a füllentésre is. Amikor pedig elkezd játszani?hihetetlenül tehetséges. Mindezeken túl pedig nem veszi komolyan azt a felhajtást, ami körülveszi. Egyszerűen csak focizni akar. Kirándulni jár a családjával. Totálisan átlagos kölyök.
- Ön igyekszik minden egyes karaktert másként megformálni? Ezt a saját életéből meríti? Mit gondol, legközelebb megint valami teljesen mást csinál, nem Jack Sparrow-t vagy Willy Wonka-t?
- Arra a kérdésére, hogy igyekszem-e különböző karakterek bőrébe belebújni, az a válaszom, hogy természetesen. Nem akarok leragadni egyvalaminél. Egész gyermekkoromat meghatározta, teljesen belémivódott, hogy olyanok voltunk, mint a cigányok. Folyton folyvást vándoroltunk egyik helyről a másikra, megállás nélkül. Ennek köszönhető, hogy ma sem bírok túl sokáig egyetlen helyen meglenni. Hat hónap Los Angelesben, majd ugyanennyi Franciaországban. Szeretek távolságot tartani Hollywood-tól, az ottani elvárásoktól, ugyanis nem vagyok jó azok betartásában. Nem fekszik igazán ez a fajta "játék". Tökéletesen jól érzem magam, hogy nincs a hátamon annak a felelőssége, hogy tudjam azt éppen ki a menő, vagy ki volt múlt héten. Sőt, egyáltalán nem vagyok képben, hogy ki kicsoda és ez így rendben is van.
- Elég furcsa szájízzel tért haza annak idején Cannesből, tudna erről mesélni egy kicsit? Valakinek tetszett a Halál ára, mások fújjogtak.
- Tudja mi volt nyomasztó, nagyon, nagyon különös az egészben? Nem is a nyomasztó szót használnám, inkább azt mondanám, hogy furcsa. A premier napján ugyanis olyan fogadtatásban volt része a filmnek, amire nem is számítottam. Nem is sejtettem, hogy Bertolucci vagy Antonini ott fognak ülnek a teremben és az én rendezésemet nézik. Aztán jött a taps, ami hihetetlen volt, majd másnap az amerikai sajtó. Mégegyszer mondom, mindenkinek meglehet a saját véleménye. Rossz film? Jó film? Számomra egyszerűen csak egy mozi, amit meg akartam csinálni.
- Mit gondol arról a "húzásról", hogy a flashbackeknek köszönhetően megtudunk sok mindent Wonka múltjáról is?
- Az első dolog, amit gondoltam az egészről, hogy igen merész húzás a film forgatókönyvírójától, John Augusttól és Tim-től. Pláne annak a fényében, hogy nem volt egy könnyű dolog, megmaradni a Roald Dahl által elképzelt eredetinél. Természetesen a flashback használata egy kiváló eszköz, kiváltképp egy színész számára, hiszen így sok mindent megtud a főszereplőről, arról, hogy honnan jön Wonka. A nézőknek is kényelmes ez a megoldás. Azaz nagyon örültem, hogy nem "gyökértelen" a karakter.
- Egymásután két évben is Oscarra neveztek. A Charliért is szeretnél begyűjteni egyet?
- Ez nem egy olyan kérdés, amivel reggel kelek és este fekszem. Próbálok nem gondolni az ilyesmire. Persze igen hízelgő és megtisztelő is egyben. A két Oscar jelölés egyébként teljesen váratlanul ért és megrémisztett. Ennyi már elég is nekem. A nominálásra gondolok. Nem szeretek felmenni a pódiumra csomó ember elé és köszönetet mondani. Tudod mire gondolok, nem? Egyszerűen megijeszt. Nyerni jó lehet, de nincs rá szükségem. Számomra az egész a munkáról szól és arról, hogy csináljak valamit.
- Gondolta volna amikor gyermekként látta a Willy Wonkat, hogy egyszer Öné lesz a főszerep?
- Nem. Mindig arról álmodoztam, hogy rock zenész leszek.
- Amikor a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmet forgatták, nagyon közel került Hunter S. Thompson-hoz. Hogy van ezzel dologgal, mióta ő nincs közöttünk?
- Azon a napon, amikor Hunter elment... Megtudtam... halála után mindössze egy vagy két órával. Teljesen letaglózott és fejbecsap most is, annak ellenére, hogy egyik oldalról teljesen értem. Olyan fickó volt, aki pontosan úgy élt, ahogyan ő akarta. Igazi hős volt, egy jó haver, igazi barát. Maga a pop, az apa és a nagyapa, mindenki szemében más és más. Minden nap gondolok rá, hiányzik és hiányozni is fog.
