Dave Liebman és az Ellery Eskelin Quartet Győrben

Zene

Dave Liebman, ma a világ egyik legnagyobb szaxofonjátékosa. 1946-ban született New Yorkban, zongorázni 9, szaxofonozni 12 évesen kezdett tanulni. S hogy a dzsesszt választotta műfajául, az tulajdonképpen John Coltrane-nek köszönhető. A fiatalember járta a Nagy Alma klubjait, ahol példaképe fellépett. Persze végig muzsikált, ám diplomát mégis amerikai történelemből szerzett - ám miután az okirat a kezében volt, már teljes idejét a zenélésnek, a dzsessznek szentelhette. Rövid ideig a Ten Wheel Drive nevezetű együttessel dolgozott, majd a legendás Elvin Jones formációjában működött közre. Tanulóidejének csúcsán akkor járt, amikor Miles Davis szerződtette őt: 1970 és 1974 között a dzsessz mesterével turnézott, készített lemezfelvételeket, koncertezett. Liebman ekkoriban kezdte bontogatni szárnyait, mint komponista, az Open Sky Trióval játszották az ő szerzeményeit, s a kritikusok hamar felfedezték.

1977-ben Chick Coreával járta a világot, majd megalakította a David Liebman Quintetet. A siker ezúttal sem maradt el, ám ez a formációs sem volt túl tartós - ki tudja miért, úgy három-négyévenként a szaxofonos mindig vágyott valami újra. Nos, az újdonság életében egy duó volt, Richard Beirach társaságában. Ugyanekkor, 1981-ben jött létre velük, valamint George Mrazzal és Al Fosterrel a Quest, amihez 1984-ben még csatlakozott Ron McClure és Billy Hart.

A kilencvenes években a Dave Liebman Group aktivizálódott, saját stílusuk úgy jellemezhető: eklektikus és kortárs egyszerre. Persze a szaxofonjátékos szólóban is sokszor bizonyított, a legjobb európai zenészekkel muzsikált, társaságában ott volt Joachim Kuhn, Daniel Humair, Paolo Fresu, Jon Christensen, Bobo Stenson és a World View Trio.