Debütlemez PANKKK-pénzből

Zene


Sonarzenekar_crop.jpg
Sonar

A pszichedelikus rockzenét játszó Sonar zenekar első albuma, a Celluloid szerzői kiadásban jelent meg, az album elkészítése a PANKKK pályázaton nyert pénzből valósult meg. Első EP-jét a Sonar sajátos módon terjesztette: nagyáruházak polcaira "csempészte", s a CD borítójára ragasztott matricán jelezte: ingyen elvihető. Az így standokra került több mint ötven lemez egy nap alatt elfogyott, a "gerillaakcióról" készült videó pedig több videómegosztó portálra is felkerült. 

A budapesti együttes tagjai szerint több mint két hónapnyi stúdiómunka után sikerült egy közhelyektől mentes albumot készíteniük. A lemez szerzői kiadásban jelenik meg, s a koncerteken lehet megvásárolni, de emellett a teljes album az internetről is letölthető. 

"Az volt a koncepciónk, hogy a lemezen lévő számok össze legyenek kötve. Bár vannak trackek, gyakorlatilag csak egy szuszanyásnyi szünet van a számok között" - mondta Kovács Marcell, a Sonar szintetizátorosa.

A Sonar a Sziget Fesztivál rendszeresen visszatérő vendége, fellépésein különösen nagy hangsúlyt kap a pszichedelikus zenéjükhöz igazított vizuális performansz.