El sem lehet téveszteni a LézerSzínház legújabb, a Depeche Mode-nak szentelt fénykoncertjének helyszínét, hiszen már messziről látszanak a Planetárium előtt talpig feketében álldogáló fiatalok. Hiába, a Depeche Mode-hoz elengedhetetlenül hozzátartozó életérzés máig nem veszített erejéből, sőt. Aki egyszer "depeses" volt, az is marad. Nem tagadom, én is e népes tábort gyarapítom, ezért nálam már egyértelműen fél siker, hogy az előadást e két emblematikus betű, a DM fémjelzi. A színház bejárata előtt kígyózó sorban várakozva nem okoz meglepetést, hogy a közönség legnagyobb százaléka a zenekar kedvelői és rajongói közül kerül ki: a sorbanállás máskor kellemetlen procedúrája itt sokkal inkább a jól ismert, koncertek előtti, bizsergető várakozásra hasonlít.
Az előadás első percei szintén ezt a jellegzetes izgalmat, a "vihar előtti csendet" idézik: a csillagos égbolt feltűnése egy szabadtéri koncert illúzióját kelti - azzal a különbséggel, hogy itt párnázott székeken ülve, az égre emelt tekintettel élvezhetjük az egymás után felcsendülő dalokat. A közönség egy-egy dallamhoz fűződő élményei, személyes kötődése persze már az első perctől kezdve hallatja a hangját. "Na, kíváncsi leszek, hogy ez alá mit raknak be" - mondja a mögöttem ülő, tetovált férfi a nem éppen könnyed témájú Blasphemous Rumours első taktusai közben, majd elégedetten konstatálja a megoldást. A legújabb Depeche Mode-dal, a Wrong után viszont elégedetlenkedve fakad ki: "Ezt nem lehet meghallgatni, annyira rossz, nem is értem" - szól a zenekar új lemezét illető, komoly kritika. Az égre meredő tekintetek azért többnyire pozitív energiát sugároznak, vannak, akik az egész fénykoncertet végigéneklik, komoly kihívásként megélve az ülve maradást.
A fejünk felett villódzó fényorgia többnyire a dalok szövegéhez igazodva fogalmazza meg saját kis történetét, de a legerősebbek talán mégis azok a pillanatok, amikor nonfiguratív elemek tekeregnek, zuhannak felénk, vagy amikor pusztán a csillagos ég asszisztál Dave Gahan markáns orgánumához. A koncert után Nagy Kálmán lézerorgonista-zenei rendező és Balczer Sándor interferátor (az ő asztala a fénytörés) elmondja: a műsornak körülbelül csak az egyharmada programozott, a többit minden alkalommal élőben prezentálják. A színház-minőség azonban nem csak e téren mutatkozik meg, hanem abban is, hogy az előadók - éppen úgy, ahogy a színházakban - folyamatosan figyelik a közönségtől érkező impulzusokat, és ehhez igazodva alakítják az estét. Hegedűs György művészeti vezető elmeséli: egy alkalommal például egy holland csoport érkezett az Enigma-fénykoncertre, és olyan elragadtatás lett úrrá rajtuk, hogy ez a készítőkre is átcsapott.
A Depeche Mode már nem először "vendégeskedik" a LézerSzínházban, legutóbb éppen húsz éve készült műsor a zenéikből, de - ahogy arról a művészeti vezető beszámol - az akkori és a mostani előadás (köszönhetően a technikai fejlődésnek) ég és föld egymáshoz képest. A mostani Depeche Mode-koncert kifejezetten azért született, hogy megmutathassák, hogy már olyan berendezéseket tudnak használni, amikre korábban nem volt lehetőségük - mondja. A fény- és színorgia így parttalanul töltheti be a Planetárium kupolatermét, ami természetesen a Depeche Mode erőteljes zenéjétől válik lüktető, élő előadássá. A zenekar dalain a kezdetektől napjainkig végigzongorázó sorozat sajnos egy óra leforgása alatt véget ér, így marad a szabad égbolt, ahol Dave Gahan tovább duruzsol a fülünkben.
