Dés László az Alexandra Pódium színpadán

Zene

 

Az összkiadás ötlete magától a zeneszerzőtől ered, aki szerette volna, ha dalai és szerzeményei kerek egységet alkotnak. Az összkiadásnak szeptemberben két újabb darabja került a boltokba, mégpedig a 80-as, 90-es évek nagysikerű jazz zenekarának, a Trio Stendhalnak a Something Happened és az Earthsound című lemezei. Ezzel egy időben pedig egy kellemes ősz esti beszélgetésre is sor kerül Dés Lászlóval a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban szeptember 23-án, szerdán 19 órai kezdettel.

Dés László neve korszakalkotó dalokkal, jazz albumokkal, filmzenékkel és musicalekkel forrt össze. Zenei munkássága sokszínű, szerteágazó és számtalan korszakot, zenei stílust ölel fel. Erről a sokszínű zenei világról, az összkiadás és az életpálya fontos pontjairól beszélget majd Dés Lászlóval Oberfrank Pál, színész a nyugati téri  Alexandra Pódiumán szeptember 23-án szerdán 19 órakor. A Magasles elnevezésű beszélgető sorozatban a látogatók akár a Sose halunk meg, a Szerelem első/második vérig, az Üvegtigris és még sok-sok film zenéjének születéséről vagy a most megjelent két Trió Stendhal lemez kapcsán a legendás formációról is megtudhatnak néhány kulisszatitkot. A beszélgetés után természetesen a szerző a helyszínen dedikálja is lemezeit.

A Trio Stendhal története 1987-ben kezdődött, amikor is Dés László és Snétberger Ferenc egy nemzetközi tévéműsor forgatásán játszottak először együtt. A két éppen új irányzatokat kereső zenész duóban kezdett el együtt muzsikálni, ahol egy idő után az előre tervezett repertoár szabad improvizációvá nőtte ki magát. A sajátos és összetéveszthetetlen zenei világot nem sokkal a kialakulása után Horváth Kornél egészítette ki ütőhangszeres játékával. A trió gyorsan kinőtte a kis jazz klubokat és egy évvel a megalakulása után külföldön kezdett koncertezni: Indiában, a Jazz Yatra fesztiválon, Berlinben, Párizsban és Sevillában, az 1992-es világkiállításon. Második és harmadik stúdiólemezük egy olasz kiadónál jelent meg Earthsound, illetve Something Happened címmel. Lemezeiket az egész világon terjesztették. A Trió utolsó albuma búcsúkoncertjükön készült.