A képernyőről két éve lekerült Dob + basszus (ejtsd: Dob meg basszus) című, Lévai Balázs nevével fémjelzett műsor némileg módosult, élő verziója november 4-én újra felidézte azt a máig egyedülálló - családias, mégis a legapróbb részletekig leásó - atmoszférát, amelyet sokan azóta is nosztalgiával emlegetnek. Úgy tűnik, a tettek mezeje mostanra szélesedett akkorává, hogy a Bárka Színház Vívótermében újra felcsendüljön az a bizonyos "check it out nooow" a Hiperkarma tolmácsolásában. Bár a stúdióvá avanzsált színháztermet több kamera is pásztázza, kiderül: egyelőre még nem lehet tudni, hogy a műsor újra bekerül-e a tévéújságba. Biztos, ami biztos alapon viszont egy olyan profi vizuális tér fogadja a közönséget, hogy erre már csak hab a tortán a Csík Zenekar főszereplővé emelése. Az újjáéledt műsor ugyanis stílusosan egy olyan együttest választott indításul, amely sem a dobot, sem a basszust nem viszi nagyon túlzásba.
Magyarország egyik legnépszerűbb népzenei együttese már-már egy rockzenekar elánjával produkál teltházas koncerteket, a könnyűzene felé való kacsintgatásuk láthatóan olyan embereket is megmozgat, akik talán más körülmények között nem találkoztak volna a népzenével. Tevékenységük így hathatós eszköze lehet a fiatalok megszólításának, hiszen többek közt a Kispál és a Borz, a Quimby és a Tankcsapda dalaiból készítettek egyedi, semmivel sem összehasonlítható átdolgozásokat. E különösen szerencsés találkozás egyik oka az énekes Majorosi Marianna szerint a népzenében és a rockban fellelhető hasonló dinamika, hiszen az előbbiben ugyanaz az őserő lüktet, mint a rockban. A hegedűs-gitáros Szabó Attila Bartók és Kodály elméletét alapul véve vallja, hogy az autentikus zenét adott esetben az aktuális korízlésbe kell "öltöztetni" ahhoz, hogy mindenkihez eljusson. A műfajkeveredés ezzel együtt nem egy "előre megfontolt, öncélú szándékot" takar - hangsúlyozza a zenekar vezetője, Csík János: a népzene iránt tanúsított alázat és tisztelet más műfajok esetében is éppúgy jelen van.
Az este folyamán kiderül: a Csík Zenekaron még a Dob + basszus tévés adásainak két, helyenként szőrösszívű ítésze, az állandó szakkommentátor Erdélyi Zsolt Superman és Stumpf András sem igen talál fogást - nem mintha akarnák. Mindketten teljes beleéléssel hallgatják a zenekar élőben prezentált dalait, a záró Quimby-dal, a Most múlik pontosan közben pedig egyikük egyenesen az elérzékenyülés tüneteit mutatja. (A tapintat okán neve maradjon most diszkrét homályban.) Az adás - hiába, kísért a tévés múlt - egyik meglepetése Grecsó Krisztián író, akiről nem csak az derül ki, hogy 15 évig intenzíven néptáncolt, hanem az is, hogy nagy tisztelője (na jó, rajongója) a zenekarnak, és ennek örömére saját átiratot is készített a Csillag vagy fecske című dalra, amely ily módon a Disznó vagy kecske elnevezést kapta. Miután Mucsi Zoltán halálos komolysággal felolvassa a szerzeményt, a zenekaron a sor, hogy az új szöveget rögtönözve adja elő dalát - több-kevesebb sikerrel. (Az "urbánus kozmopolita" Lovasi András szövege ellenében született, a "népzenéhez méltóbb" szöveg tocsog a disznószaftos-véres részletekben, itt-ott prozódiailag is döccenőt okozva előadóinak.) A kétségtelenül feltöltő funkcióval rendelkező "előadás/műsor/adás"-ról kifelé jövet azért erősen elgondolkodom: vajon hol élnek azok az emberek, akik erre a produkcióra sajnálják a műsoridőt, a csatornákról pedig csorog a... hát nem éppen szaft.
